A Blahalouisiana nem kicsit, hanem sokat bír

Minden eddiginél látványosabb, krimiszerű videót forgatott a Sokat bír című dalhoz a Blahalouisiana zenekar, amelyben megidézik az alvilág sötét alakjait is.

„Valamennyien nehéz éveken vagyunk túl mentálisan a pandémia és az életkorunkból adódó hullámvölgyek miatt” – vallotta be Schoblocher Barbara. „Zenekarként és egyénenként is megvoltak a saját harcaink, sőt, ezek valójában máig nem értek véget” – tette hozzá.

„A Sokat bír című számunk arról az érzelmi állapotról szól, amikor kiborulunk és a legszívesebben már feladnánk, de végül mégsem tesszük azt. Ezzel szeretnénk kitartásra, küzdelemre motiválni mindenkit és reméljük, hogy így erőt adhatunk másoknak” – mesélte Barbi a dalról, ami a Blahalouisiana februárban megjelent negyedik nagylemezén, a Hozzánk idomult éjjel az égen szerepel. A szöveget a gitárosuk, Szajkó András írta, a zeneszerző pedig basszusgitáros, Jancsó Gábor volt.

Barbi szerint a Sokat bír klip forgatása igazi szerelemprojekt volt, mert annak ellenére, hogy számtalan akadály gördült eléjük, rengeteg segítséget kaptak hozzá és ez az összefogás érződik is a végeredményen.

„Mivel mindannyiunkhoz igazán közel áll ez a szerzemény, a szívünket-lelkünket beletettük és elképesztően hittünk benne.”

A felvételek közel egy hétig tartottak, hiszen gyakorlatilag egy kisfilmet készítettek arról a hangulatról, amit Barbiék éreztek dalírás közben. A videót a CINEAST Filmmakers Collective, azaz Szombath Máté és Salvatore Giuliano rendezte, akik korábban is dolgoztak már a Blahalouisianával.

„Azt szerettük volna, ha a klip a 2000-es évek előtti krimiket, illetve a nagyvárosi elveszett felnőtteket és az alvilágban kicsit jártasabb embereket idézze meg. Midezt úgy, hogy közben nem erőltetünk egyik tagra sem kitalált, vagy karakteridegen szerepeket” – mondta Máté. „Leginkább hong-kongi filmek világa vonzott minket, látványban az egyik fő ihlet Wong Kar-Wai Bukott angyalkák című rendezése volt.”

Ez a klip új korszak kezdetét jelenti a Blahalouisiana életében, augusztus 4-én pedig a Budapest Parkban ünneplik meg fennállásuk 10. jubileumi évfordulóját.

forrás: Gold Record

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben