A fenékolvasás „tudománya”

Az emberiség kultúrája az évszázadok és évezredek során számos furcsasággal gyarapodott. Ezek jó része mára letűnt korok emlékei, mint például a fiziognómia is. Az ókori görögök az ember külseje alapján próbálták annak jellemét, viselkedését és személyiségét meghatározni, de erre vonatkozó írásokat Indiában is találunk. Eszerint, amilyen az ember bensője, olyan a külseje is. Még az orvosok között is volt ennek támogatója az 1800-as években is. Napjainkra azonban a fiziognómia valóságtartamát az áltudományok és koholmányok közé sorolják.

Persze a kérdésen a mai napig sokan vitatkoznak és a 2000-es években is számos tanulmány jött létre azzal kapcsolatban, hogy van-e valami alapja a fiziognómiának? A legtöbb esetben kiderült, hogy nincs, míg néhány adat arra utalt, hogy van, de a következtetésekhez hozzájárul számos más dolog is, mint például az ember kulturális háttere, származása, a génjei és pszichológiája.

Mindehhez hozzájárulnak azok a dolgok, amelyek a nép körében igen divatosak voltak régen és akár ma is, mint például a tenyérjóslás. A tenyérjósok az emberi kéz vonalaiból és vonásaiból tesznek messzemenő következtetéseket. A chiromantiának hívott gyakorlatot ugyanúgy végezte annak idején a bushman sámán, mint egy német tudós is. A 18-ik században is nagy fellángolása volt, de a tudomány végül ezt is indexre tette: szerintük a tenyérjóslásra nincs empirikus bizonyíték és puszta népies babonáról van szó. Ma is találkozhatunk vele, de a legtöbb érdeklődő inkább puszta szórakozásból nézeti meg egy jóssal a tenyerét, mint hogy komolyan gondolná a dolgot.

Amiről viszont sokkal kevesebben hallhattak az nem más, mint a rumpológia, azaz a fenékolvasás. Kizárt, hogy az embert ne kapja el egy jóízű nevetés, amikor maga előtt elképzeli, hogy valaki a másik fenekének nézegetésével próbája meghatározni annak jellemét. Férfiak előnyben. Ezt a „tudományt” is állítólag már az ókorban is ismerték a görögök, a babilóniaiak és a rómaiak is. A fenék formája tehát sokat elárul a tulajdonosáról és elárulja, hogy milyen. A rumpológia modern elterjedése ráadásul nem is akárkinek a nevéhez köthető: a népszerű Sylvester Stallone édesanyjához, Jackie Stallonéhez. A nő az 1990-es években asztrológiával és tenyérjóslással foglalkozott. Ez utóbbi miatt vélte úgy, hogy akkor ilyen erővel már a fenékről is le lehet olvasni bizonyos dolgokat – így talán mégsem az ókoriakhoz köthető a dolog. Jackie az emberi fenékről készített fényképek alapján dolgozott és vonta le következtetéseit. Külön-külön értelmet adott a jobb és a bal féltekének, miszerint az egyik a múltat a másik pedig a jövőt mutatja, de a két agyféltekével is összehasonlította.

Jackie persze követőket is talált maga mellé, például a német Ulf Buck személyében. A félig vak férfi már nem fényképek alapján, hanem tapintással dolgozik. Kliensei letolt gatyával állnak elé, míg Ulf kezével megvizsgálja a farpofákat. Szerinte a fenéknek sokkal erősebb a kifejező ereje, mint a tenyérnek, mert az egy életen át formálódik. A több éves autodidakta képzés során megtanulta a farizmok jelentését. Ulf egy csupasz feneket érintve azt állítja, hogy képes megérteni a személyiséget, megjósolni az emberek egészségét és jövőjét. A módszer abból áll, hogy megtapintjuk a formát, követjük a fenéken lévő vonalakat és nyomokat.

Szerinte „az alma alakú, izmos fenék azt jelzi, hogy valaki karizmatikus, dinamikus, nagyon magabiztos és gyakran kreatív. Olyan embert, aki élvezi az életet. A körte alakú fenék nagyon állhatatos valakire utal. , türelmes és földhözragadt." - nyilatkozta egy 2003-as interjúban.

Természetesen női képviselői is vannak a fenékjóslásnak. Sam Amos szintén a 2000-es években kezdett el érdeklődni a téma iránt, azóta igazi „szakértővé” vált és több lapban, valamint TV-ben is szerepelt. A kerek fenék azt jelzi, hogy az ember nyitott, boldog és optimista az életben. A lapos fenék azonban azt sugallja, hogy az illető meglehetősen hiú, negatív és szomorú.” - vélekedik Sam.

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben