Egy teljesen átlagos nő közvetítette a földönkívüliek üzenetét

George Adamski úttörője volt a kontakt mozgalomnak, majd mikor George Van Tassel megrendezte az első ufó találkozót a kaliforniai sivatagban, amire több ezren mentek el, akkor egy teljesen átlagos hölgy kivívta a világ tiszteletét.

Mildred Lisette Norman 1908-ban látta meg a napvilágot New Jerseyben szegény körülmények között, 1933-ban pedig elcsavarta a fejét egy férfi és együtt szöktek el az új élet reményében, aminek viszont mégiscsak válás lett a vége és a nő végül Philadelphiában kötött ki. Utazása során különös spirituális felébredésben volt része, amit több meditáció is megelőzött. Érdekes megjegyeznünk, hogy több kontakta is meditatív állapotba került, mielőtt valamilyen idegen létformával sikerült volna felvennie a kapcsolatot. Normannál ilyen nem történt, mindössze egy misztikus élménye volt, ugyanis megélte a Teremtő szeretetét.

1953-ban elhatározta, hogy a béke nevében több ezer kilométert fog gyalogolni és zarándoklata huszonnyolc évig tartott! Útja során rengeteg helyen mondott beszédet, ami arra irányult, hogy az emberek békességben éljenek egymással:

Hogy a világ békésebbé váljon, az embereknek kell békésebbé válniuk. Érett emberek között a háború nem jelentene problémát - képtelenség lenne. Éretlenségükben az emberek egyszerre akarják a békét és azokat a dolgokat, amik háborút okoznak. Azonban az emberek érhetnek, ahogy a gyermekek is felnőnek. Igen, az intézményeink és a vezetőink tükrözik az éretlenségünket, de ahogy fejlődünk jobb vezetőket választunk, és jobb intézményeket hozunk létre. Mindig ahhoz tér vissza az egész, amit olyan sokan közülünk szeretnénk elkerülni: hogy saját magunk jobbá tételén kelljen dolgoznunk.

És mindez akkor folyt, amikor még a koreai és a vietnámi háború is tombolt. Normannak szinte semmilyen vagyona nem volt ruháján és pár tárgyon kívül, amiket a zsebében hordott. A tunikáján a „Peace Pilgrim”, azaz a Béke Zarándok feliratot olvashatták az emberek, míg a hátoldalán a „25 000 mérföld gyalog a Békéért” szöveg volt nyomva. Ebben látogatta meg a Tassel által rendezett Óriás Szikla Űrhajós Egyezményt (Giant Rock Spacecraft Convention) a kaliforniai sivatagban, sőt, ott is tartott beszédet nagyon sok érdeklődő előtt.

Normannak nem voltak földönkívüli tapasztalatai, de valószínűleg elbeszélgetett a helyszínen a kontaktokkal. Végül is ugyanazon cél ösztökélte őket: hogy a Föld és lakosai harmóniában éljenek egymással és a bolygó a Béke otthona legyen. Az 1957-es kontakta „Understanding” , azaz „Megértés” magazinban is írnak róla:

Meghallgattuk a Béke Zarándokot is, aki már 11 ezer mérföldet sétált a béke miatt. Megfogadta, hogy folytatja a járást, amíg valami kézzelfoghatót el nem ér ezzel. Tovább sétál majd minden tartományon át, ezzel ösztönözve másokat arra, hogy vele imádkozzanak, és együtt dolgozhassanak a békéért. Üzenete a következő: „Barátaim, a világ helyzete súlyos. Az emberiség a tétovázásai közben a teljes káosz szélére sétál. Ha mi, a világ népei felébredünk és határozottan elsétálunk onnan, csak akkor kerülhetjük el a holokausztot. Ez a béke útja. A gonoszat legyőzni a jóval, a hazugságot az igazsággal, a gyűlöletet a szeretettel. Kérlek, ne mondjátok, hogy ezek csak vallási fogalmak. Ezek törvények, amik az emberi viselkedést szabályozzák, amik olyan merevek, mint a gravitációs törvények. Ha figyelmen kívül hagyjuk a törvényeket az élet bármely területén, akkor káosz keletkezik. A törvényekhez való engedelmességgel beléphetünk a béke és a gazdagság időszakába. A béke belülről indul, s mikor ezt megtaláljuk magunkban, nincs több konfliktus, nincs több esély a háborúra.

S bár a hatvanas évek közepén a kontakta korszak szinte lecsengett, 1973-ban Norman már a hatodik zarándoklatát tervezte. Soha semmilyen szervezet nem támogatta, mégis rengetegen felfigyeltek rá és sok szerepet kapott a médiában. 1981-ben a hölgy egy autóbalesetben halt meg 73 évesen, amikor egy beszéd megtartására vitték, ám öröksége máig fennmaradt: egy önkéntes non-profit szervezet Norman életéről és üzenetéről ingyenes kiadványokat jelentet meg, ami már több mint 100 országba jutott el. A hölgy célja igen nemes volt, ám a béke, még ma sem következett be a Földön. Talán csak az idegenek hozhatják el nekünk?

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben