Miért annyira finom a mikróban sütött bacon?

Több évtizede könnyíti meg az életünket a mikrohullámú sütő, és bár néhány éve nagyon divatosak voltak a mikróban is elkészíthető ételek, egy időre elfelejtettük őket. Szerencsére úgy tűnik, most ismét sokan felfedezték, mennyire megkönnyíti ez a konyhai eszköz az életünket. Nemcsak komplett fogásokat, hanem például egyik kedvenc ételünket, a bacont is el lehet mikrohullámú sütőben készíteni. Hogy pontosan hogyan, és milyen előnyei is vannak, az a következő sorokból kiderül.

Miért süssük a bacont a mikróban?

A bacont nemcsak rengeteg különböző ételhez lehet felhasználni, a pizzától kezdve a húsételeken keresztül egészen a desszertekig, de többféleképpen is meg lehet sütni. A legkézenfekvőbb megoldás, ha a serpenyőben készítjük el, de a sütőbe is betehetjük, és ahogy az ebből a cikkből is kiderül: a mikróba is. Utóbbi előnye az, hogy kevés mennyiséget, egy-két szeletet is könnyen és gyorsan el tudunk készíteni, nem kell sokat mosogatni-pakolászni utána.

A mikrohullámú sütőben készült bacon fantasztikusan ropogós lesz, egyedüli hátránya, hogy egyszerre nem tudsz sok szeletet megsütni. Ezért ha egy seregnyi embert hívsz meg ebédre, a sütő jobb választás, minden más esetben azonban mi a mikrós megoldásra szavazunk - mondta Kovács Péter baconszakértő, a Gierlinger termékeket is készítő Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója.

Mire lesz szükséged?

A mikrón kívül szinte semmire. A bacont egy mikróban is használható edényre kell tenni, de előtte tegyél három-négy papírtörlőt a tálra, hogy arra folyjon a zsír. A zsiradék szétfröcskölését kivédendő érdemes a baconszeletekre is ráfektetni egy törlőpapírt. Ezenkívül fontos, de valószínűleg már tudod: fémtálat sose tegyél a mikrohullámúba!

Hogyan süsd a bacont?

Ahogy már korábban említettük, egyszerre nem érdemes sok bacont a mikróba tenni. Úgy helyezzük el a szeleteket, hogy ne fedjék egymást, így tudnak egyenletesen megsülni. A hús vastagságától és a mikrohullámú sütő teljesítményétől függően négy-öt perc alatt elkészülhet a bacon. Ha biztosra szeretnénk menni, érdemes három-négy perc után leellenőrizni a bacont, így láthatjuk, ízlésünkhöz mérten mennyire pirult már meg. A másik fontos alapszabály a papírtörlők használata, ami a sülő baconból kifolyó zsiradékot magába szívja, hogy a kivett hús ropogós és finom lehessen – a mikrós tányér pedig többnyire tiszta.

Mi a jó bacon ismérve?

Mielőtt azonban nekilátnánk a baconsütésnek, érdemes jó minőségű bacont választani a boltban, hogy valóban ínycsiklandó fogást vehessünk ki a mikróból. Hogy mire kell figyelni vásárláskor? Kovács Péter, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatójától megtudtuk, hogy érdemes olyan bacont választani, melyben nincsenek ízfokozók, és nátrium glutamát sem. „A prémium minőségű baconöket általában bükkfán füstölik és sózással tartósítják. A Gierlinger Premium Bacon is így készül, mely hús a feldolgozása alatt nem találkozik fehér vagy barna cukorral, illetve mézzel."

Újramelegíteni is ér

Bár a mikróban sütés egyik előnye pont az, hogy egy-két szeletet is meg tudunk sütni, előfordulhat, hogy a kellő mennyiségnél mégis többet készítettünk. Ha így jártunk, hűtőbe téve három-négy napig minden gond nélkül fogyasztható a hús, ha pedig a fagyasztóba tesszük, több hónap múlva elővéve is ehető lesz. A félretett bacont fogyasztás előtt elég harminc másodpercre vagy egy percre berakni a mikróba (ilyenkor se feledkezzünk meg a papírtörlőről), és a melegítés után már ehetjük is!

Hogyan tisztítsd a mikrót?

Bár a papírtörlők használatával szinte biztosra vehető, hogy nem okozol felfordulást a konyhában, ha mégis összemocskolódna a sütőd, elárulunk egy egyszerű tippet, amivel a zsírfoltok könnyen eltüntethetőek. Helyezz egy tál vízbe egy gerezd citromot, melegítsd harminc másodpercig a mikróban. Ezután vedd ki a citromot a vízből, márts bele egy szivacsot, majd mosd át vele a szennyezett felületeket.

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben