Mind a halálba tartunk – de vajon odaérünk egyszer?

Az élet elkezdődik, zajlik és elmúlik, és ez a világ legtermészetesebb dolga – miért nem fogadjuk ezt el? Mikor és miért lett tabu a halál és a gyász témája a sokszor hamis pozitivizmussal átitatott kirakat-hurráoptimista társadalmunkban?

A modern társadalmakban mindenki örök életre, ingyen sörre, örök fiatalságra és vitalitásra vágyik. A (tulajdonképpen saját magunk által) generált médiatartalmakból is ez ömlik ránk, amint kezünkbe vesszük a telefont, vagy rápillantunk a képernyőre, kezdődhet is a #sikereshosszúboldogélet ámokfutása.

Légy boldog, légy sikeres, és gyorsan vegyél be valamit, amitől halhatatlan leszel!

Betegség-félelem és halálfélelem

Betegnek lenni ciki, és az elmúlt néhány évben kiderült az is, hogy őrült halálfélelem rejtőzik a nappalinkban, a kanapé alatt és a gardóbban is a szekrény mögött, amely kizárólag arra vár, hogy végre ismét kirobbanhasson. Eszeveszetten sportolunk, vitaminokat eszünk marokszám, keressük a bölcsek kövét, ami egy csapásra megoldja a refluxunkat és vérnyomásproblémáinkat anélkül, hogy valójában változtatnánk és változnánk.

Mi az oka ennek a túlzó halálfélelemnek?

A modern ember profán megközelítése szerint a halállal az élet visszavonhatatlanul véget ér, és nem következik utána semmi. A racionális ember nem „hisz” a lélek létezésében, hiszen az műszerekkel nem (vagy nagyon panaszkodni nehezen) kimutatható, megfoghatatlan, elképzelhetetlen, ezért a halált és temetést végső búcsúként aposztrofálja. Ma többnyire csupán folklór jellegű szokásként maradt fenn a halotti tor vagy a Halottak napja, amelyeknek egykor legalábbis hitbéli jelentősége volt. Ma nem divat a halálról beszélni, a gyászt megélni, hiszen az élet megy tovább és mi megyünk vele.

Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy a túlvilági örömökért, vagy a reinkarnáció elve szerint a következő életünkbeli előnyökért érdemes élni, dehogyis! Csupán az éles határvonal helyett szükségét érzem egy elfogadó, megélhető betegség-tudat és halál-tudat kialakulásának, ami szélsőségektől mentes és az Életet teljesíti ki. Így egyfajta megbékéléssel eljuthatunk az elfogadás olyan fokára, amikor a változások sokszínűségébe a halállal vagy betegséggel járó változás is természetes része a mindennapjainknak.

Lenni vagy nem lenni – ez nem kérdés

Élni jó – hiszen milyen csodálatos érzés, amikor letapossák a tyúkszemünket a buszon, vagy sorba kell állni a csekkbefizetéshez, vagy gyönyörök netovábbja: egy nyilvánosvécé érzékeket lenyűgöző impulzusait megtapasztalni. Egyébként nem olyan rossz ez: a hasunkat sütteti a strandon egy jó kis lángos társaságában, kacagva koccintani a haverokkal, a frissen készült gőzölgő vacsorából jóízűen falatozni, vagy egyszerűen csak figyelni a szél és a lombok játékos táncát az erdőben. Szóval számomra teljesen egyértelmű, hogy élni jó, sőt nagyszerű, de igenis a halált és betegséget is el lehet fogadni és szeretettel megélni.

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben