Színház az egész világ -

Vélhetően mindenki őriz egy-egy gyerekkori pillanatot, mikor, ha csak egy rövid időre is, de kapcsolatba került a bábművészettel. Balatoni Dórának ebből jóval több pillanat jutott.

A művészetekre oly jellemző gyerekkori élmények Dórát sem hagyták emlékek és benyomások nélkül. Relatíve fiatalon, 9 évesen csöppent a színházi világba, a Holdvilág Kamaraszínházban pedig, Koltai Judit szárnyai alatt tanulta meg a színjátszás csínyját-bínyját. A gyerekkori élmények aztán a drámatagozatra vitték Dóra útját, és csak ezt követően kóstolt bele a sorsfordító bábszínházak marasztaló és megunhatatlan világába.


Balatoni Dóra és Hajósi Péter a Fáklya Rádió stúdiójában

Meghatározó élményei ezt követően a Kolibri Színházban, majd a Batyu Színházban  születtek, melyek végleg a bábokkal teremtett alkotómunka mellett kötelezték el.

Gyerekként, de talán még felnőttként is képes elvarázsolni bárkit, mikor egy másik hangon megszólaló aprócska tárgy egy pillanatra megelevenedik, személyiséggel ruházódik fel és megnevettet, megsirat, de mindenképpen figyelmet és érzelmeket vált ki belőlük. Nem is olyan nehéz így beleszeretni ebbe a titokzatos és zárt világba, melybe mi, nézők csak a nézőtérről kaphatunk egy szemernyi bepillantást.

Dórának a Batyu Színház Holle anyó című darabbal legutóbb Angliában volt lehetősége előadást tartani helyi magyaroknak, de ezenfelül sokat járt már Németországban, Ausztriában, valamint Erdélyben is. Kétség sem fér ahhoz, hogy hallunk még róla és munkásságáról!

 A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

Cimkék

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!