Szürke idegenek Afrika barlangrajzain -

A világ számos pontján megtalálhatjuk őseink petroglifáit, azaz barlangrajzaikat és ez alól nem kivétel Afrika sem. Számos barlangrajzot tudtak értelmezni a kutatók, de máig több száz olyan van, aminek nem tudjuk a megfejtését és különbözőképen világítják meg azt, hogy mit is akarnak ábrázolni és jelenteni.

Sok esetben egyáltalán nincs egyetértés a rajzokkal kapcsolatban, így akár egyetlen egy rajz esetében is több tucat feltételezés lát napvilágot. Ez alól nem kivétel a következőekben bemutatott ábra sem, ami a Junction-sziklamenedékben, Drakensbergben található. Ez egy 1000 km-en elnyúló hegység Afrikában, ahol bushmanok és sámánok tevékenykedtek évezredekkel ezelőtt.  Rengeteg rajz található itt és a legtöbbjük a hétköznapi élet eseményeit ábrázolja, mint például a vadászat és rituálék, de antropomorf festményeket is megtekinthet az, aki ellátogat a helyszínre.

Az alkotások kora a négyezer évtől a negyvenezer évig is visszanyúlhat. Nem csak realisztikus ábrákkal, de olyanokkal is találkozhatunk, amiket vélhetőleg transzállapotban, azaz módosult tudatállapotban készítettek. A kutatók között nincs egyetértés abban, hogy ezeket kizárólag hallucinogén szerekkel érték el vagy természetesen úton az emberek; azaz erőltetetten, tánccal, dobokkal és nem kellett hozzá semmilyen anyag.

A sámánok a transz során azt próbálták elérni, hogy átkerüljenek egy másik világba, amit ők Szellemvilágnak neveztek. Ez a Szellemvilág megfeleltethető egy párhuzamos világnak, mondhatni egy multiverzumnak, ha modern szemlélettel vizsgáljuk a dolgot. A lényeg, hogy a sámánok ezt a birodalmat a létezés egy másik fokának tekintették. A két világ közötti átkelést egy híddal szimbolizáltak, ahol nem átsétálnak, hanem átlebegnek egyik oldalról a másik oldalra. Abban mára egyetértés született, hogy nem fizikailag létező hidat láthatunk az alábbi képen sem, ami igen vitatott volt még pár évtizeddel ezelőtt.

A világokat összekötő hídon már várja egy Lény a sámánokat

Ami a mi szempontunkból érdekes az az, hogy az átkelőket már várja valaki, egy alak, ami látszik, hogy egyáltalán nem ember. Nagy feje van és az álla vékony, eléggé hegyes. A teste is igen vékonyka a hozzá áthaladó sámánokhoz képest. Az ilyen alakokról a sámánok úgy számoltak be, mint Tanítószellemek, akik a másik világban már előre tudták, hogy ők hozzájuk érkeznek és információkat adtak át a számukra. Egyértelműen látszik, hogy a figura nagyon hasonlít a mai UFO élmények kis szürke földönkívülinek nevezett lényeire. Persze szeretik elsöpörni az egészet azzal, hogy csak egy antropomorf figura és kész. Viszont hasonló lényekről láthatunk ábrázolásokat Indiában, Franciaországban és még számos más helyen is. Véletlen lenne ennyi egyezés? Aligha!

A petroglifa és a modern kis szürke összehasonlítása

Graham Hancock, a népszerű író, ő maga is kipróbálta egyszer az ayahuascanak nevezett szert, amit a múltban rendszeresen használtak a sámánok a Szellemvilágba való utazásaikhoz. Hancock azt állította, hogy mindig is szkeptikus volt a kis szürkéket illetően és sosem hitt bennük, azonban a szer elfogyasztása után, mikor átkerült abba a bizonyos világba; egy ugyanilyen lényt látott maga előtt, aki éppen várta őt. Miután belefolyt a kutatásokba, meggyőződött róla, hogy az egész folyamat nem csak hallucináció, hanem valami több van mögötte, egy másik világ, de továbbra sem értett azzal egyet, hogy ezek a lények földönkívüliek lennének.

Ugyanerre a következtetésre jutott Rick Strassmann orvos is, miután két évtizednyi szakmai kutatás és kísérletezés után ki merte jelenteni, hogy nem lehet visszavezetni mindent az agy aktivitására és írt is erről egy könyvet a "Lélek Molekulája" címmel.  Sajnos a "kedves" materialista kollégái eme kijelentés után sarlatánnak mondták Strassmannt. Pedig ezek a kutatások nagyon jól szemléltetik azt, hogy a mi világunkon kívül is létezik egy tőlünk független valóság, bármennyire is fáj ezt egyeseknek beismerni.

A hatvanas években hasonló gondolatai voltak Jacques Valléenek is, aki az ufó jelenséget kutatta. Végül arra a következtetésre jutott, hogy "interdimenzionális" dologról lehet szó, azaz az ufók egy másik világból jönnek. Összességében tehát látható, hogy az egymástól független kutatások ugyanarra lyukadtak ki.

Kitudja, talán a kis szürkék tényleg egy másik valóságból érkeznek hozzánk és nem pedig több fényévnyi távolságból. Ezek a kapcsolatok pedig - az emberekkel és az idegenekkel -, mint láthatjuk már több ezer éve fennáll.

Hasonló témákkal találkozhatsz még híreink között a Paranormális menüben, valamint élőben a hétfői Paranormálistól a spiritualitásig c. műsorunkban is. Kövesd figyelemmel Naptárunkat és tájékozódj az aktuális műsorainkról!   Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!     

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!