FMC szántóföldi bemutató -

Műsorunk vendége Fazekas Károly, az FMC-Agro Hungary Kft kereskedelmi igazgatója volt.

Károlyt abból az alkalomból hívtuk meg stúdiónkba, hogy az FMC második alkalommal rendezi meg szántóföldi bemutatóját. Idén rendhagyó módon online követhettük az eseményt, így a személyes találkozás sajnos elmaradt, de sok hasznos információval gazdagodhattak az agrárvilágban dolgozók. Károlyt az FMC történetéről, munkásságáról kérdeztük, hisz kíváncsiak voltunk minek köszönhető sikertörténetük.



Az FMC története

Az amerikai anyavállalat története az 1920-as évekig nyúlik vissza. Eleinte mezőgazdasági üzemeket létesítettek, majd betakarító gépek gyártásával foglalkoztak. A 30-as, 50-es években tovább terjeszkedtek különböző hatóanyagokat gyártó cégek megvásárlásával.

Magyarországon először a zöldborsótermesztéssel foglalkozó gazdák számára volt ismert az FMC márkanév, hisz kezdetben betakarító kombájnokat gyártottak. Az FMC jelenlegi szervezete 2015-ben alakult meg. Az utóbbi években a magyar piac meghatározó szereplőivé nőtték ki magukat. Nagy sikereket értek el a kertészeti kultúrák és a  növényvédelem terén.

2017 novemberében új fejezet indult, amikor két cég egyesüléséből létrejött egy szántóföldi kultúrában jártas, növényvédő szereket forgalmazó vállalat. Valamilyen szinten kényszerből történt a két cég összevonása, de eredményesebben működik a vállalkozás azáltal, hogy nagyobb erőforrásokat tudtak fordítani a növényvédő szer hatóanyagok folyamatos fejlesztésére.

Milyen innovatív megoldásokra törekszik az FMC?

Ahogy nő a világ lakossága, úgy emelkedik az igény az élelmiszerek jobb minősége, illetve nagyobb előállítása iránt.  Ahhoz, hogy ezeket a szükségleteket ki lehessen elégíteni, meg kell védeni a növényeket a kártevők pusztítása ellen. Amit az FMC innovációnak hív, az nagyon sokrétű és aprólékos munka eredménye.

Az FMC piacvezető a gyomirtás terén, hisz termékeikben nem használnak szerves oldószereket, illetve a permetezőanyag könnyen kimosható, ezáltal nincs a szervezetre káros hatása.

A termelők részére létrehoztak egy szervizt, illetve szaktanácsadói hálózatot, amin keresztül segítséget kérhetnek a szakszerű növényvédő szer használatról, hisz a rosszkor időzítetett irtás amellett, hogy anyagi veszteséget jelent, károsíthatja a természetet.

A szervizben egy szaktanácsadói csapat válaszol a feltett kérdésekre, ezáltal a gazdák első kézből kapják meg az információkat a termékek használatáról. Gyakoriak a személyes látogatások, valamint a terület bejárások.

AZ FMC piacvezető gyomirtó szerek előállításában is. Növény és talajkondicionáló szereik amellett, hogy hatásosak a növények számára, fontos tápanyagot is tartalmaznak.

A cég számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, hogy termékeik használatakor, minél kevesebb szén-dioxid kerüljön a levegőbe.

Amennyiben a felülvizsgálat során azt tapasztalják, hogy bármilyen szervezetre káros anyagot tartalmaz a termék, azonnal kivonják a forgalomból.

Az európai unió napi szinten kivon egy káros hatóanyagot, amihez alkalmazkodni kell a gyártóknak.

Mindez egy óriási harcot jelent, hisz ritkán állnak rendelkezésre minél rövidebb időn belül megfelelő minőségű termékek. Nagyon sok esetben csupán egy készítmény marad talpon, amit a szakmának közös erővel kell megvédenie amellett, hogy a környezetvédelem elsődleges feladatnak számít. Ilyen esetben természetesen az FMC is betartja a szabályokat és befejezi a károsnak ítélt termék gyártását.


Fazekas Károly az FMC-Agro Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója

Az FMC szántóföldi bemutatója

A Sárszentmihályon, illetve Debrecenben megrendezett szántóföldi bemutatók célja az volt, hogy megmutassák a jelenleg és a jövőben forgalomba kerülő készítményeket. Másik küldetésük, hogy a termelők be tudják mutatni szakmai eredményeiket és fejlesztéseiket. Ilyen előadások alkalmával főleg a gyomirtás látványelemeit lehet jól szemléltetni.

Stratégiai partnerük a KVSZ, akik repcében mutatják be hibrid kínálatukat. Emellett a Headland Kft. levéltrágyáival is megismerkedhettünk a rendezvény alkalmával.

A termelők rendelkezésére áll egy olyan terméselemzés is, amely alapján látják, honnan származnak azok az adatok, amik alapján a termékek bekerülnek a prospektusba.

Mi az FMC legnagyobb erőssége, ami a gazdálkodók körében is közkedveltnek számít?

Legnagyobb erény a termékek széles palettája. Szintén fontos a készítmény kíméletessége, rugalmassága és környezetkímélő hatása. A hatékonyság abban mutatkozik meg, hogy minél kevesebb kezelésszámmal érnek el nagyobb eredményt. A megrendelt termékeket igyekeznek minél gyorsabbal leszállítani a partnerek részére.

Díjak és kitüntetések

Az FMC-Agro Hungary Kft. számos különdíjat nyert el az évek során, hisz új és modern megoldásaikkal nemzetközi szinten is hozzájárulnak a növényvédelemhez.  Három éve nekik ítélték a legjobb jövőbeni termékportfólió díját. Legutóbbi kitüntetésük a legjobb innovációs formuláció fejlesztési díj.

A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!

Fontos információ az oldalunkról!
Az oldalunk annak érdekében, hogy felmérje látogatottságunkat sütiket használ. Amennyiben ön ezzel nem ért egyet kérjük hagyja el az oldalt.