Toxic Twins - A negyedik kinyilatkoztatás -

Ma jelent meg a soron következő, szám szerint negyedik Toxic Twins Project dal és videója Numb or Dead címmel. A dal Török Viktor a vendégénekessel készült el.

Jozzy így vall a dal és a klip megszületéséről:

“A Numb or Dead zenei alapötletét Kozy hozta, aztán együtt raktuk össze a szerkezetet és a hangszerelést. Viktor akkor kapta meg a zenei alapot, amikor már nagyjából összeállt a dalszerkezet, és hasonlóan a Brainwashed című dalunkhoz, itt is olyan szöveg és dallamötlettel állt elő, amitől padlót fogtunk Kozyval.

Azt gondolom, hogy ez a dal is egy olyan sajátos hangulatot kapott el, amilyen még nem jelent meg korábban egyikünk zenei életében sem. Nekem például egyfajta modern Jézus Krisztus Szupersztár vagy Hair érzésem van, amikor hallgatom. A dal a szavak romboló és építő, teremtő ugyanakkor félrevezető, hazug erejéről szól, arról, hogy mennyire fontos felelősséggel megfogalmazni a gondolatainkat a magán- és a közéletben is.”

“A dalhoz készült klip ötletét Viktorral együtt szültük meg, amelyben különböző megalázó, illetve csábítással operáló eszközökkel próbálunk kicsikarni Viktorból valamilyen reakciót, de ő csak kussol… Külön érdekesség, hogy Viktor abajgatásában Böröcz Petra volt a segítségemre, aki egyébiránt Viktor felesége a való életben, és tudomásom szerint ez volt az első alkalom, hogy együtt szerepelnek egy klipben. A dal felvételeit keverést és a klipet is magunk követtük el. Fogadjátok szeretettel a Numb or Dead-et!”

faklyaradio.hu / Fémforgács

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!