A SUP-ról röviden -

Hazánkban is tombol a SUP-őrület, azt azonban már kevesen tudják, hogy honnan indult ez a világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szörfdeszka.

Annyi biztos, hogy egy fadarabon, deszkán vagy tutajon vitorlázni már őseink is remekül tudtak. Erről halásztak, vadásztak, vagy éppen közlekedési eszközként tekintettek rá. A mai korban ismert SUP (Stand Up Paddle), azaz a szörfdeszkán való állva evezés elődje az óceánok által határolt országokból ered. A felfedező James Cook már az 1700-as évek végén látott „szörföző” hawaiiakat, akik különböző méretű, fából készült deszkáikon eveztek. A múlt század 40-es éveiben Hawaii-on a szörfoktatók kezdtek el a mai SUP-okra hasonlító deszkákat használni, hogy azokon állva jobban tudják kémlelni az érkező óriáshullámokat, majd később a kezükkel eveztek vissza a partra. Egy másik történet szerint csupán a véletlen miatt álltak fel a deszkán, és úgy eveztek már egy lapáttal mindenesetre a SUP deszka napjainkra divattá és a SUP-olás széles rétegek által elérhető aktív időtöltéssé vált, 2004-től pedig már versenyeket is rendeznek belőle.

De mi is valójában a SUP, speciális szörfözés vagy egyfajta kenuzás? A szörfösök szerint mivel ők fejlesztették tovább természetesen a szörf egyik válfaja, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) szerint, aki elindította különálló versenysorozatát is persze kenu. A szörfösök úgy érvelnek, hogy ők szülték meg a SUP-ot, tőlük ered minden lényeges tulajdonsága. A kenusok pedig úgy, hogy mindegy, hogy állunk, térdelünk vagy ülünk éppen, attól még a deszka lapátolással halad előre. Tehát nagyjából úgy, mint egy kenu.

Egy biztos, a nyári hónapokban minden hazai vízfelületet elözönlenek a sport szerelmesei, hiszen ehhez nem kell más csak egy felfújható műanyagdeszka és evező és már szánthatjuk is a vizet ki gyorsabban egyfajta sportként, ki pedig lassan, elmeditálva a természet lágy ölén…

Cimkék

SUP

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!