„Cigány vagy nem cigány mi magyar művészek egy nyelvet beszélünk” -Bari Krisztián -

Művészek a fény hordozói: „Cigány vagy nem cigány mi magyar művészek egy nyelvet beszélünk”– Bari Krisztián

Mindig is szerettem a művészeteket. Fontosnak tartom, hogy ebben a modern, de szinte középkori sötétségben élő világunkban legyenek fényhordozók.

A művészek ennek a fénynek az őrei és egyben csillagszórói. Itt látom a szeretet legfinomabb, leggyengédebb rezgéseit.

Fotó: Tihanyi Károly 

A feladatunk nem más, mint elültetni a magot a lelkekben.

Ezért érzem ezt én magam is művészet szerető cigány emberként fontosnak.

Csak együtt vagyunk képesek jobb világot építeni. Egy közös nyelvet kell, hogy beszéljünk, amit mind értünk, mindannyiunk szívét megmelegíti, és ez nem lehet más, mint a művészet. Ebben forrunk egyé Magyarok és mind a világban.

Bari Krisztián

A legbüszkébb arra vagyok, hogy Cigány emberként a kultúra részese lehetek. Adhatok az embereknek. Képviseletem mindenhol a cigányságot. Ha már néhány léleknek sikerül jó utat mutatni, akkor már érdemtelenül születtem erre a Földre.

A falumban a Cigány és nem cigány önkormányzatokkal együttműködve több rendezvényt bonyolítottam le különböző művészekkel.

1981-ben születtem. A Mátra lábainál, egy Jobbágyi nevű településben élek. Idén érettségiztem le. Egy szoba konyhában nőttel fel két testvéremmel. Mai napig eléggé szerény körülmények élek.

Bari Krisztián

Céljaim közt szerepel főiskolai tovább tanulás, valamit, több kötet kiadása, rendezvények szervezése, valamit egy alapítvány létrehozása amivel, mint a művészet illetve a beteg gyermekeket tudjam szolgálni.

2015-től az irodalmi életem komolyabb síkra emelkedett, megjelent az eddig egyetlen kötetem: A fény útja címmel” Bari Krisztián

Idén 2021. szeptember 25-én Bari Krisztián szervezésében megrendezésre kerül Jobbágyiban (Jobbágyi, 3063 Könyvtári, információs és közösségi ház 13:00 -tól) a II. Kortárs Művészeti Fesztivált, ami a fent említett két helyi önkormányzat támogatását is élvezi.

Szeretettel várják az érdeklődőket!

Művészek között szerepelnek: Operaénekes, képzőművész, ének és gitárművész, költők, cimbalomművész, festőművészek, fotóművész.

Olyan neveket sikerült maga mellé állítania, mint:

Pánti Anna Erkel díjas operaénekes

Radics Sándor cimbalomművész (tiszti kereszttel kitüntet )

Német Nyiba Sándor volt olimpikon költő, előadóművész

Robertó Fabrro Fémszobrász

Hajdan Vali előadóművész, színművész, költő

Bacsa Ferenc ének és gitárművész

Nagy Gábor festőművész

Streit Gábor Bora Kultúrportál vezető, fotós, író

Kalász István Költő, tanár

Nemec Mariann író, költő

(Több költő is a meghívottak között a Magyar Nemzeti Írószövetség Tagja.)

Sok sikert kívánunk! Kívánjuk, hogy az álmaid megvalósuljanak!

Manyi

Ha tetszett, oszd meg nyugodtan másoknak is! 

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!