Elhunyt Póka Egon -

A magyar blues legendás alakja 69 éves volt.

Első ismertebb zenekara a Metro volt, a Zorán által vezetett együttesben 1971-ben játszott. A basszusgitáros, zeneszerző legnagyobb sikerét a Hobo Blues Band tagjaként érte el. 1978–1993 között 12 album elkészítésében működött közre, köztük az 1984-ben kiadott dupla albumon, a Vadászaton, amelynek zenéjét Tátrai Tiborral közösen szerezték és a hazai blues egyik legnagyobb hatású lemezének tartják. 2009–2011 között ismét játszott a Hobo Blues Band-ben, és az ezt megelőző években is több alkalommal állt színpadra Földes Lászlóval.

Ezt követően a saját formációja, a Póka Egon Experience vezetője volt. A budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója volt.

A Máté Péter-díjas gitáros, a magyar blues ikonikus alakjaként vonul be a hazai zene kánonjába.

Isten nyugosztaljon Egon!

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!