Újra összeáll a Prognózis! -

Az eredeti csapat zenészeivel lép színpadra október 9-én a 40 éves Prognózis zenekar.

Az 1981-ben alapított rockegyüttes idén ünnepli fennállása negyvenedik évfordulóját. A koncertet szombaton rendezik a MOM Kulturális Központban, Akkor és most címmel. A frontember Vörös István mellett – aki 1999 óta önálló lemezeket is megjelentet – Jankai Béla billentyűs, Klemmer Ervin gitáros, valamint Cirmos Kormos Gábor basszusgitáros is színpadra áll a régi tagok közül. 

Prognózis

A 80 -as években hazánkban hihetetlenül sikeres Prognózis népszerűségének csúcsán állandó klubot tartott fenn a csepeli Rideg Sándor Művelődési Házban, de olyan világsztárok magyarországi koncertjei előtt is felléptek, mint Tina Turner vagy éppen Alvin Lee.  1987-es feloszlásukig két nagylemezüket is megjelentette a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Legismertebb dalaik közé tartozik a Tele van a város szerelemmel vagy a kislemezes Hajsza közben, illetve a Nyári éjszakák.

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!