A tudás hálója - avagy hogyan nézz be az Akasába -

A tudás hálója - avagy hogyan nézz be az Akasába

Egyszer, ahogy a holdról bámultam a földet, megláttam körülötte egy energia hálót. Először azt hittem képzelődöm, de igazából rájöttem, ez egy nagy energia burok. Elképzeltem minden ember tapasztalatát és tudását, ami ebben a rezgés halmazban benne lehet, és akkor tágult a tér.

Szétáramlottam a gondolattal a teljességben, és minden tudást egy pillanatra befogadtam. Ráeszméltem, ez az, belel lehet látni mindenbe, és amire szükségem van, kiveszem belőle. Egységes tudatháló, minden mindennel összefüggésben. A világ egy hatalmas rezgések halmazává változott, ami lehetővé teszi, hogy átlássuk azt amit akarunk.

Rájöttem, mindenkinek mindig igaza van, számolhatatlan realitás (valóság) létezik. Azért csak a ma és a most létezik, mert minden változó, amit gondolataink változtatnak meg. Láthatod a jövő mintáját a jelenből kiindulva, de tanulás hatására a hozzáállásod és véleményed meg tud változni, és ezáltal a jövő is. Mivel a múltban is vannak döntéseink, azokkal is tudunk mit kezdeni, ha pontosan megtaláljuk, mik voltak azok a vélekedések és döntések, amik alapján most hozzuk az elvárásainkat, és befolyásolják mostani reakcióinkat.


Fotó: Klajkó Betty

Törekednünk kell arra, hogy kinyissuk a világ kapuit magunk előtt. A földi játszótéren a játszmák néha kicsinyesek, és igen bosszantóak tudnak lenni. Ahhoz, hogy kilássunk a fejünkből, és érzékelni tudjunk, tanulnunk kell, és meg kell vizsgálnunk hogyan igaz valami, amit megtanultunk. Van egy inger reakció folyamat, amin keresztül a test tanul, hogy túléljen. És van egy bizonyosságon alapuló tanulás, amikor magunk tapasztalatai azok, amik megtanítanak minket szellemi lényként is túlélni.

Ha egyszer odanyomtam az orromat a kuktához, amiben zubogott a forró leves, még egyszer nem teszem. Mert én gyermekkoromban annak ellenére, hogy figyelmeztetett anyukám megtettem. Mert nem hittem el. Ha újra meg akarnám tenni, a testem ellenkezni fog, mivel az élmény eléggé meghatározó tud lenni a fájdalom nézőpontjából. Mikor viszont kimondom a másik ember gondolatát, vagy egyszerre mondjuk ki, akkor bizony lényként tanulunk, felismerések alapján. Erre íme egy példa, tőlem. 13 évesen sétáltunk a barátnőmmel, azon a játszótéren keresztül, ahol nap mint nap jártunk. Volt ott egy vízivó kút, ami mindig folyt. Aznap is hallottuk a csobogását. Majd egyszerre néztünk a kútra, és kimondtuk: Csobog a megszokás. Ez nem egy szokványos gondolat, és pontosan egyszerre mondtuk ki, majd órákon át vitatkoztunk azon, hogy kinek jutott ez először eszébe. Majd ő később azt mondta nekem, ő tudja, hogy örök élete van. Nagyon kreatív lány volt, gyönyörűen rajzolt. Szomorú családi háttérrel rendelkezett, de reménykedett. Én meg csodáltam ezért, mert elhittem neki. Azt gondoltam, nekem nincs, én meghalok majd egyszer. Azóta már tudom, hogy mint szellemi lény nem tudok meghalni. Igaza volt. Bár közben ő felnőtt, és ma már azt gondolja, meg fog halni. Legutóbb én mondtam neki, hogy nem, nem fogsz, csak a tested. De ő már annyira máshogy nézte a világot, annyira materialista lett, és elvesztette az önbizalmát is a sok kudarc hatására, amit az életében tapasztalt, hogy azt mondta, -de, én meghalok majd. De jobb is így nekem. - Nem lett belőle nagy művész, pedig a tehetsége megvolt hozzá. Olyan képzést választott, amiben olyan embereknek segít, akik szenvednek. Nap mint nap közel kart kerülni a halálhoz. Hát így változnak a vélemények, és így változnak a döntéseink is. Legyőzte őt az inger-reakció típusú tanulás. Engem meg magával ragadott az idealizmus, és kerestem a végső igazságokat.

Két kemény vélemény ütközik, meghalok, nem halok, és mind a kettő igaz.

Áldás

Manyi


Fotó: Klajkó Betty

A tudás hálója - avagy hogyan nézz be az Akasába

Egyszer, ahogy a holdról bámultam a földet, megláttam körülötte egy energia hálót. Először azt hittem képzelődöm, de igazából rájöttem, ez egy nagy energia burok. Elképzeltem minden ember tapasztalatát és tudását, ami ebben a rezgés halmazban benne lehet, és akkor tágult a tér.

Szétáramlottam a gondolattal a teljességben, és minden tudást egy pillanatra befogadtam. Ráeszméltem, ez az, belel lehet látni mindenbe, és amire szükségem van, kiveszem belőle. Egységes tudatháló, minden mindennel összefüggésben. A világ egy hatalmas rezgések halmazává változott, ami lehetővé teszi, hogy átlássuk azt amit akarunk.

Rájöttem, mindenkinek mindig igaza van, számolhatatlan realitás (valóság) létezik. Azért csak a ma és a most létezik, mert minden változó, amit gondolataink változtatnak meg. Láthatod a jövő mintáját a jelenből kiindulva, de tanulás hatására a hozzáállásod és véleményed meg tud változni, és ezáltal a jövő is. Mivel a múltban is vannak döntéseink, azokkal is tudunk mit kezdeni, ha pontosan megtaláljuk, mik voltak azok a vélekedések és döntések, amik alapján most hozzuk az elvárásainkat, és befolyásolják mostani reakcióinkat.


Fotó: Klajkó Betty

Törekednünk kell arra, hogy kinyissuk a világ kapuit magunk előtt. A földi játszótéren a játszmák néha kicsinyesek, és igen bosszantóak tudnak lenni. Ahhoz, hogy kilássunk a fejünkből, és érzékelni tudjunk, tanulnunk kell, és meg kell vizsgálnunk hogyan igaz valami, amit megtanultunk. Van egy inger reakció folyamat, amin keresztül a test tanul, hogy túléljen. És van egy bizonyosságon alapuló tanulás, amikor magunk tapasztalatai azok, amik megtanítanak minket szellemi lényként is túlélni.

Ha egyszer odanyomtam az orromat a kuktához, amiben zubogott a forró leves, még egyszer nem teszem. Mert én gyermekkoromban annak ellenére, hogy figyelmeztetett anyukám megtettem. Mert nem hittem el. Ha újra meg akarnám tenni, a testem ellenkezni fog, mivel az élmény eléggé meghatározó tud lenni a fájdalom nézőpontjából. Mikor viszont kimondom a másik ember gondolatát, vagy egyszerre mondjuk ki, akkor bizony lényként tanulunk, felismerések alapján. Erre íme egy példa, tőlem. 13 évesen sétáltunk a barátnőmmel, azon a játszótéren keresztül, ahol nap mint nap jártunk. Volt ott egy vízivó kút, ami mindig folyt. Aznap is hallottuk a csobogását. Majd egyszerre néztünk a kútra, és kimondtuk: Csobog a megszokás. Ez nem egy szokványos gondolat, és pontosan egyszerre mondtuk ki, majd órákon át vitatkoztunk azon, hogy kinek jutott ez először eszébe. Majd ő később azt mondta nekem, ő tudja, hogy örök élete van. Nagyon kreatív lány volt, gyönyörűen rajzolt. Szomorú családi háttérrel rendelkezett, de reménykedett. Én meg csodáltam ezért, mert elhittem neki. Azt gondoltam, nekem nincs, én meghalok majd egyszer. Azóta már tudom, hogy mint szellemi lény nem tudok meghalni. Igaza volt. Bár közben ő felnőtt, és ma már azt gondolja, meg fog halni. Legutóbb én mondtam neki, hogy nem, nem fogsz, csak a tested. De ő már annyira máshogy nézte a világot, annyira materialista lett, és elvesztette az önbizalmát is a sok kudarc hatására, amit az életében tapasztalt, hogy azt mondta, -de, én meghalok majd. De jobb is így nekem. - Nem lett belőle nagy művész, pedig a tehetsége megvolt hozzá. Olyan képzést választott, amiben olyan embereknek segít, akik szenvednek. Nap mint nap közel kart kerülni a halálhoz. Hát így változnak a vélemények, és így változnak a döntéseink is. Legyőzte őt az inger-reakció típusú tanulás. Engem meg magával ragadott az idealizmus, és kerestem a végső igazságokat.

Két kemény vélemény ütközik, meghalok, nem halok, és mind a kettő igaz.

Áldás

Manyi


Fotó: Klajkó Betty

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!