Ma van a dalszerzők napja -

A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti. Yehudi Menuhin

"A zene világnapját nemrég ünnepeltük, október elsején, de a dalszerzőknek is van napjuk, október 8-a. Míg előbbi Yehudi Menuhin kezdeményezésére jött létre, utóbbi 2018 óta létezik és az Artisjus az ötletgazdája.

Azért ezen a napon ünneplik a dalszerzőket, mert 1965-ben a kultikus Bosch klubban – melyet azóta poptörténeti emlékponttá avattak – ekkoriban játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című szerzeményét az Illés-együttes előadásában. " (index.hu)

Szinte mindenkinek van kedvenc dala, ami vagy jókedvre deríti, vagy éppen nosztalgiázik vele egyet, az első szerelemtől, egy jó buliig minden van a repertoáron.

Sokszor a dalok szövege pont az aznapi témába vágó gondolatunk kiegészítője, vagy megoldása. A dalszerzők a mai költők, akik a zene szárnyán adják át a gondolataikat.

Many

pixabay.com

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!