Annyira megdrágult a dió, hogy lassan luxus lesz -

Dióból már a tavalyi évben is csak az átlagos mennyiség fele termett. Hogy idén milyen lesz a hozam csak tippelni lehet, de a tavaszi fagy és a nyugati dióburok-fúrólégy is továbbra is pusztítja e csonthéjas finomságot.

Az Amerikából származó nyugati dióburok-fúrólégy mára gyakorlatilag az egész Dunántúlon tömegesen elterjedt, és néhány éven belül valószínűleg már a keleti határok mentén is tömeges előfordulására számíthatunk. Ellene gépi technikával, ismételt és jól időzített permetezéssel lehet hatékonyan védekezni, amit azonban csupán a nagy ültetvények tudnak hatékonyan alkalmazni. Az intenzív növényvédelemmel nem rendelkező kisebb ültetvényeken a kártevő pusztításának mértéke akár a 100 százalékot is megközelítheti. Így azonban nem csoda, ha tovább drágul a dió. Az áremelkedést emellett a tavaszi fagyok miatti terméskiesés, a kártevők elleni védekezés és az élőmunka gyorsan növekvő költségei is. okozzák.

Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint, a fővárosi Nagybani Piacon a hazai dió termelői ára 6 százalékkal volt magasabb 2020-ban mint 2019-ben. A 2020-as betakarítású dióbél ára az idei év első heteiben 10 százalékkal magasabb áron volt elérhető, mint egy évvel előtte, azaz 3140 forint/kilogramm volt az ára. A vidéki és a budapesti fogyasztói piacokon pedig most az látható, hogy immáron csak 4200-5000 forintért lehet megvásárolni a csonthéjas kilóját. A KSH adatai alapján hazánkban összesen közel 6000 hektáron termelnek diót.

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!