Életműdíj Dr. Vályi István szemével -

AgroZóna című műsorunkban vendégeskedett egy kiváló szakember, Dr. Vályi István, akinek sokat köszönhet a magyar mezőgazdaság. Vályi úr pályafutásáról, a kezdeti nehézségekről és a későbbi sikerekről is beszélgettünk.

Gondolatok az életműdíj kapcsán

Dr. Vályi István munkásságát a szakma életműdíjjal jutalmazta a hatodik alkalommal megrendezett Az Év Agrárembere gálaesten.

István büszke erre az elismerésre. Köszönetet és hálát érez, amikor erre a díjra gondol, és valóban sokat dolgozott érte. Egyetért azzal a szemlélettel, hogy fiatalon kell szerénykedni, idős korban már az ember munkája jobban jellemzi az életútját.

Pályafutása során, több helyen dolgozott, sok szakmai tapasztalatot szerzett és ezt a tudást mindig örömmel adta át másoknak.


Dr. Vályi István Az Év Agrárembere díájátadó gálán

Kezdeti nehézségek és egy sikeres életpálya

Dr. Vályi István Székesfehérváron érettségizett, majd egyetemre jelentkezett, ahol először elutasították mondván, hogy ne próbálkozzon ezen a pályán. Annak ellenére, hogy kiváló eredménnyel végzett, az akkori igazgatóság azt állította, nem feleltek meg a papírjai. Végül a kecskeméti Szőlő- és Gyümölcs Technikumba nyert felvételt.

Karrierje kezdetén az ültetvénytervező vállalatnál kapott munkát, ahol részt vett az ültetvénytelepítési programban. Bács-Kiskun megyébe kapott ösztöndíjat, majd Kecskemétre került, ahol ősszel már segített a telepítési munkákban.

István kémia és biológia szakos tanár szeretett volna lenni, de nem vették fel az egyetemre. A sors fintora, hogy pályafutása során, több egyetemen tanított leendő mérnököket és kertészeket, kertészeti technológiák tárgykörben. Leskó István, aki 2019-ben lett Az Év Agrárembere, szintén az ő tanítványa volt.

Vályi úr nyugdíjazását követően sem hagyta el pályáját. Betegség miatt egy rövid időre vissza kellett vonulnia, de ismét aktív. Nyugdíjas éveiben növényvédelmi tanfolyamot tartott Fejér és Komárom-Esztergom megyében. Hallgatói pozitívan fogadták előadásait, aminek során a legújabb eljárásokat adta át.

A generációváltás problémája

Azt üzeni a fiatalabb generációknak, hogy érdemes agrár területen gondolkozni, hisz a jó mezőgazdasági termékekre mindig szükség van. Ez egy kihívásokkal teli szakma, hisz a mai napig sok olyan károsító van, amiről még nem hallottunk. Aktuális probléma például a keleti poloska.

Köztudott, hogy fizikai eszközökkel jobban lehet irtani a kártevőket, mint vegyszerekkel. Fontos szerepe van a megelőzésnek és folyamatos újításra van szükség, meg kell találni a leghatásosabb eszközöket.



A Magyar Növényvédő Kamara főbb tevékenysége

Vályi úr számos elfoglaltsága mellett, a Magyar Növényvédő Kamara elnökeként is tevékenykedett. A második ciklusban töltötte be a kamara elnöki posztját. Közreműködött EU-s pályázatok írásában és ő szervezte a Magyar Növényvédelmi Társaság klubjának szakmai rendezvényeit is.

Ezek a találkozók hasznosak voltak, hisz kiváló előadók vitatták meg az éppen aktuális szakmai kérdéseket. A mai napig az ország egész területéről jönnek kollégák, hogy részt vegyenek ezeken az eseményeken.

Az értekezletnek eleinte a Spricc klub adott helyet, de jobbnak látták, ha nyugodtabb helyszínt keresnek. Indulása óta több mint 400-500 előadást szerveztek.

Tanács a jövő szakembereihez

István tanácsa a jövő agrárszakembereinek, hogy fontos a folyamatos tanulás, hisz amellett, hogy új ismereteket szerzünk, a profiknak is szükségük van a megerősítésre. A jövőben is nagy szükség lesz a gyümölcs, szőlő és zöldségkultúrákban a növényvédelemre. Fontos, hogy alaposan ismerjük az egyes fajtákat, ahhoz, hogy eredményesen dolgozzunk.

A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!

Fontos információ az oldalunkról!
Az oldalunk annak érdekében, hogy felmérje látogatottságunkat sütiket használ. Amennyiben ön ezzel nem ért egyet kérjük hagyja el az oldalt.