A Négyszögletű Kerekasztal -

A Négyszögletű Kerekasztal lovagjai, akik inkább csibésznek vallják magukat, megtartották első nyilvános értekezésüket spirituális témakörben a Fáklya Rádió hétfő esti HétköznapOM című műsorában. Vélhetőleg nem utolsó alkalommal...

András, aki "úgy jó, ahogy van", Zoli, a haza első leendő spiripékje és a műsorvezető, Péter, aki bevallása szerint szívesen lenne véget nem érő madárfütty az erdőben könnyed férfi témákról beszélgetve szórakoztatta magát és a kedves hallgatókat hétfő este. Terítékre kerültek - nagy vonalakban - azok a gondolatok többnyire személyes vallomások formájában, amelyek őket a spirituális útra vitték.

Szó esett a buktatókról és zsákutcákról, amelybe rendszeresen belefutnak azok, akik még nem indultak neki önmaguk és a világ tudatos megismerésének, megértésének és azok is, akik már járják ezt a sokszor nehéz, de kétségtelenül eredményes utat. A helyenként őszintén könnyed eszmecserét természetesen javarészt azokkal a történetekkel és felismerésekkel töltötték meg, amely minden hétköznapi ember számára is jól ismert szituációk, megvilágítva közben, hogy mi is lehet ezeknek a mindennapi helyzeteknek a magukban rejlő lehetősége. Valamint hogyan gyúrjunk spiriizomra, milyen technikák léteznek és mi a normális?

Bárki, aki az említett témákban érintettnek érzi magát, annak érdemes "letöltenie podcast formájában" a műsort és akár munkába tartva, akár házimunka közben remek alkalom, hogy szórakoztató formában halljon a spirituális út izgalmairól.

Látogass el facebook oldalunkra is, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésedet!

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!