A régi módszerek nem hatnak - az új generáció a szabadságon keresztül tanul! -

A jövő generációjának, szellemi fejlődése, csak is a mai emberek kezében van. Az emberiség kettévált olyan szinten, hogy van, aki az agyából létezik és ösztöneit elnyomja.

Van, aki pedig hallgatva a belső sugallatokra éli az életét. Az a generáció akik az elmúlt években születtek le a földre, más mintával és energetikával érkeztek meg mint a elődjeik. Máshogyan kell velük bánni. Nagy a szabadságvágy és a szabad érzés bennük. Viszont, ha a régi nevelési formákat választjuk, elvesztünk. A lelkükre kell jobban odafigyelni, mert nem köti le őket csak a materiálislét. Sokkal több van bennük és a világuk fejletebben észlel mindent, mint a régi időkben születettek. A társadalom viszont próbálja beszorítani őket az iskolai kötelmek közé, melynek nagy része már elavult. 

Nem csak matematikára és irodalomra és más tárgyakra kéne őket nevelni, hanem arra is milyen emberek ők és milyen emberré szeretnének válni. A pedagógusok nagy része nem halad ezekkel a nyitott gyermekekkel kézen fogva, hanem saját akaratukat erőltetik a gyerekekre. Ez nem jó út, mert a vonzás taszítás törvénye lép életbe. Amit nagyon erőltetünk az ellenállást vált ki. A kivételes, tanítok, akik kulcsot adnak a gyermeknek, hogy megtalálják, felismerjék saját maguk, de nem oldanak meg helyettük dolgokat, ők a jelen kor mesterei. Szülőként és tanárként egyaránt. Nem azt jelenti, hogy nincsenek többé szabályok. Csak ezeket is más nézőpontból kell szemlélni. Teremtsünk egy szebb világot és szabadabb, érzelmileg nyitottabb földet! 

Kívánom, hogy ennek a kornak a gyermekei kapjanak olyan teret és érzelmi intelligencia szárnyalást, hogy a jövő fényesebben és tisztábban ragyoghasson!

Szeretettel: Klajkó Szandra LélekLazító  

Fotó: Pixabay

Ha még több érdekességre vágysz, kövess be minket a Facebook oldalunkat is, naponta jelennek meg ott is az új cikkek!Ezotéria, spiritualitás, ufók, rock, életmód, minden van ami számít!

Tetszik és követem!

https://www.facebook.com/faklyaradio

Hasonló cikk: https://faklyaradio.hu/singlenew.php?id=474

Cimkék

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!