1944.november 9. Radnóti Miklós -

1944.november 9. Radnóti Miklós


Boldog Születésnapot!

NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország,

messze ringó gyerekkorom világa.Belőle nőttem én,

mint fatörzsből gyönge ágas remélem,

testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor,

nevét is, virágát is tudom,tudom, hogy merre mennek,

kik mennek az úton, s tudom,

hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a

házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt,

füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,nincs műszer,

mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944


Radnóti Milkós

1944.november 9. Radnóti Miklós


Boldog Születésnapot!

NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország,

messze ringó gyerekkorom világa.Belőle nőttem én,

mint fatörzsből gyönge ágas remélem,

testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor,

nevét is, virágát is tudom,tudom, hogy merre mennek,

kik mennek az úton, s tudom,

hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a

házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt,

füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,nincs műszer,

mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944


Radnóti Milkós

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!