126 éve született Öveges professzor -

A televíziónak köszönhetően az érdes modorú, de szeretetreméltó tudóst az egész ország a szívébe zárta.

Öveges József ősei apai ágon legalább kétszáz évre visszamenően néptanítók voltak, ő maga 1919-ben szerzett tanítói diplomát. Elsősorban a matematikai és a fizika érdekelte, de bencés és piarista tanulmányait követően pappá is szentelték. Tanári pályája kezdete után hamar eldönötte, hogy az ifjúság számára szeretne tudományos-ismeretterjesztő könyveket írni, melyek előtérbe helyezik a fizika szépségét.

Népszerű oktató volt, mert bármely bonyolult fizikai dolgot és kísérlet az egyszerű emberek nyelvén is képes volt elmagyarázni. 1945 után a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított, majd a Budapesti Pedagógiai Főiskolán volt tanszékvezető tanár. Több mint harminc könyvet írt, igazi népszerűségét azonban közkedvelt rádiós és televíziós sorozatainak köszönheti.

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!