Nem jött be a világ első ökológiai állam-kísérlete -

Srí Lanka a világ első száz százalékban biogazdálkodással működő állama szeretett volna lenni. A kísérlet azonban kudarccal végződött.

Srí Lanka feladta terveit és azonnali hatállyal feloldották a növényvédőszerek és más mezőgazdasági alapanyagok beviteli tilalmát. Az ottani Mezőgazdasági Minisztérium közölte, hogy véget vetnek az összes mezőgazdasági vegyi anyag, köztük a gyomirtó és növényvédő szerek szélesebb körű tilalmának. „Most engedélyezni fogjuk a sürgősen szükséges vegyi anyagokat. Az élelmezésbiztonság biztosításának szükségességére tekintettel hoztuk meg ezt a döntést" - nyilatkozta Udit Dzsajaszinge, a minisztérium főtitkára.

"A műtrágya behozatala főképp az ország fő exportcikkének számító teaültetvények összeomlásának elkerülése miatt vált rendkívül sürgetővé."

Az először májusban bevezetett importtilalom után hatalmas mezőgazdasági területeken állt le a termelés. Az ország az elmúlt héten már súlyos áruhiánnyal küzdött, a rizs, a zöldségek és más alapvető élelmiszerek árai gyakorlatilag megduplázódtak. A szupermarketekben már korlátozták a rizsből eladható mennyiséget is, vásárlónként mindössze öt kilogrammot engedélyezve. A kísérlet nem vált be.

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!