Rák Kati és Bernáth Ferenc gitárvirtuóz közös délutánja December 5-én -

Rák Kati és Bernáth Ferenc gitárvirtuóz közös délutánja December 5-én a Jókai Szalonban.

Kedves Barátaim, egy Adventi zenés irodalmi programra invitálnálak benneteket! Kati Rák színművésznő és Ferenc Bernáth gitár virtuóz közös délutánja, ami számomra még különlegesebb, hogy a színművésznő megtisztelt megkeresésével, hogy a Sárkány és Főnix: Tükörlelkek c. könyvemből nem-e gond nekem, ha felolvasna az eseményen. Nagy hálával és köszönettel veszem, hogy e két ember, akit nagyra tartok és példaértékűnek, az én műveimből is beválogat a műsorába. Köszönet a már bizonyított művészeknek, hogy figyelmet adnak a kortárs irodalomnak, és az esztétika hullámhosszán közvetítenek. Mindenkit szeretettel várnak, én is tervezem magam, hogy ott leszek.

Mind két emberről azt kell tudni, hogy szeretnek adni másoknak, és akkor érzik jól magukat, ha mosolyt csalnak az arcokra, vagy megemelik a lelket.

Kati igazi színművésznő, aki minden pillanatát az életnek imádja, és emberként is büszke lehet az értékeire, amiket képvisel. 

Csodás pillanatokat tudunk velük együtt tölteni! Gyertek!

Jelentkezés:

 https://fb.me/e/13caeB0D1

Rák Kati és Bernáth Ferenc

Zenés verses délután gyerekeknek és felnőtteknek a karácsonyi készülődés jegyében. Családi programra hívjuk az I. kerületieket, szülőket és gyerekeket. Rák Kati színművésznő verseket, meséket mond, Bernáth Ferenc gitárművész kíséri és maga is előad.
Ízelítőül egy versszak Béres Attila Karácsonykereső c. verséből:

"Az én fiam Peti gyerek, orra pisze, feje kerek,
de nem erről nevezetes, hanem igen türelmetlen,
makacs fajta. Most is egyre csak azt hajtja:
ne várjunk mi olyan sokat, amíg eljön a Karácsony,
hanem menjünk elébe, hozzuk haza előre!"

A folytatást 2021.december 5-én hallhatják vasárnap délután 15 órakor a Jókai Anna Szalonban. Védettségi igazolvány és maszk kötelező!

Ízelítő Rák Kati színművész:

Ízelítő Bernáth Ferenc:

Szeretettel: Manyi

Ha még több érdekességre vágysz, kövess be minket a Facebook oldalunkat is, naponta jelennek meg ott is az új cikkek! Irodalom, spiritualitás, ezotéria, zene, és még több zene….

https://www.facebook.com/faklyaradio

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!