Ébred a Monument -

Az ébredő címmel jelent meg első, bemutatkozó nagylemezük április 17-én, ráadásul nem is akármilyen visszhanggal. Próbaterem műsorunknak a Monument zenekar volt vendége.

Budapesti hard rock és heavy metál vonalat képviselő zenekarnak aposztrofálják magukat, a dallamos hard rockot szeretőknek pedig egyenesen ajánlják a muzsikájukat. Feltörekvő zenekarokból nincs hiány, a Monument pedig kitűnik a sok közül, nem is véletlenül, hiszen debütáló nagylemezük a Hammerworld magazin mellékleteként, annak gondozásában jelent meg első ízben, otthonokba és fülekbe csempészve a Monument dallamait.

Számtalan platformon pozitív visszajelzések kísérik a zenekar és zenéjük útját, ami zeneileg és szövegileg is ízléses, műfajhoz hű stabil produktumot hoz, mindezt úgy, hogy a zenekar májusban ünnepelte fennállásának első születésnapját.


A Monument zenekar tagjai  és Hajósi Péter a Fáklya Rádió stúdiójában

Kilenc, saját szövegezésű és hangszerelésű daluk és az azt összefogó Az ébredő cím beszédes elnevezés, hiszen saját bevallásuk szerint ez az ő ébredésük is egyben, első lépéseik és szárnybontogatásaik remekbeszabott bizonyítéka.

Nevük egy korábbi csepeli fiatalok alkotta zenei törekvésből maradt fent, mely ugyan akkoriban még gyerekcipőben járt, a név mégis olyan erős volt, hogy megmaradt és a mostani tagok közül is mindenki tetszését elnyerte.

Megalakulásuk, akárcsak a karikacsapás, tökéletes példája volt annak, hogyan lesz zenét értő és zenét szerető egyéniségekből egyedülálló zenekar, melynek kvintesszenciáját meg is fogalmazzák: „Jól zenélni sokan tudnak, de jól együtt zenélni csak kevesen!”

Ígéretes jövő elé néznek a fiúk, hiszen megvan bennük minden ahhoz, hogy zenéjükben ennél is nagyobb profizmust produkáljanak, a közönségükhöz való hozzáállás pedig egészen példaértékű: minden körülmények között minőségi zenével szeretnék őket megörvendeztetni.

Ha pedig ennyi még nem lenne elég, hallgass bele a podcast során élőben debütáló Fémrobaj című számukba és gyere el október 22-én a Fáklya Rádió közönségtalálkozójára és érezd jól magad a fiúk koncertjén!

A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!

Fontos információ az oldalunkról!
Az oldalunk annak érdekében, hogy felmérje látogatottságunkat sütiket használ. Amennyiben ön ezzel nem ért egyet kérjük hagyja el az oldalt.