Kártyajóslás és Szellemidézés -

Már a dédnagymamája is foglalkozott kártyajóslással, így nem is volt meglepő, hogy Buli Natália is elég hamar, ugyanerre a pályára lépett.

A kártyajóslásnak manapság önálló ága van, ideértve a cigány kártya, a magyar kártya és a tarot kártya tudományát is. Számos esetben vannak az ember segítségére a kártyalapok, persze csak abban az esetben, ha olyan ember veti nekünk, aki tud is belőlük olvasni.

Natália 7 éves volt, mikor először kézbe vette a cigány kártyát és jósolt is belőle. Nem meglepő ez, hiszen felmenőitől is ezt látta, mondhatni beletanult a kártyajóslásba. Az ismeretségi körökben aztán híre  ment, hogy kártyát vet, így sokan hozzá fordultak segítségért, útmutatásért.


Buli Natália és Miskolci László a Fáklya Rádió stúdiójában

A lehető legtöbb értelmezést családon belül tanulta, elmondása alapján jobban szereti a cigány kártya adta konkrétumokat, mint a tarot lelki-szellemi oldalát. Nem egyszer segített már  így családtagoknak, ismerősöknek és jósolt meg beláthatatlannak tűnő dolgokat és eseményeket, nemegyszer betegségeket.

A túlvilággal való kapcsolata is a régmúltba nyúlik vissza, fiatalon kezdett kommunikálni eltávozott lelkekkel, képességeit, érzékszerveit pedig mind a mai napig fejleszti, akárcsak egy 21. századi boszorkány, aki mindemellett az alkotásban és a művészetekben is otthonosan mozog: tetoválásokat is készít.

A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

Cimkék

Fáklya Rádió - Vigyük együtt a fáklya lángját!