A jelenlegi életmódunkban és felfogásunkkal tabuként közelítünk a halálhoz. Rettegünk, félünk tőle, nem beszélünk róla és azért tulajdonítunk neki hatalmas jelentőséget, mert attól félünk, hogy nem ez ad értelmet életünknek, hanem ez teszi értelmetlenné. Tabuvá úgy lesz valami, hogy nem tudjuk miképp közelítsünk hozzá, hogyan kezeljük. A hagyományok, rítusok, szokások a régmúltban sokat segítettek az embereknek. Nemcsak a halállal, az elmúlással kapcsolatban, hanem az élettel is. Aztán ezek elhalványultak, kikoptak, megszűntek, mi pedig itt maradtunk rengeteg életidegen helyzettel, s tabuvá tettük őket. Nem volt aki átvegye, majd az sem, aki átadja.
Természetesen nemcsak a halál az egyetlen elmúlás, hanem maga mindennemű változás. Megtanultuk ugyan, hogy semmi sem örök, csak a változás, de ez nem megy olyan könnyen a gyakorlatban, mint az elméletben. Az a módszer, amelyről Kinga jött el mesélni, ezt a hiányt igyekszik új, de természetes köntösben feléleszteni. A neve: gyászfeldolgozás.