Alter, Meg Egy Cukorka

Talán nincs is olyan év, mikor a banda ne nyert volna különdíjat vagy nem zsebelte volna be az első helyet: hihetetlenül hódít a Meg Egy Cukorka!

Egy éve próbáltak már, mikor elérkezett az az ominózus, minden banda életében sorsfordító névválasztás pillanata. Sorra gyűltek a nevek, de egyik sem volt az igazi, mikor bevillant a cukormotívum a alter zenei történelemből. Megszületett ugyan a Meg Egy Cukorka, mely aztán rendes fejtörést okozott a koncertszervezőknek, számtalan variációját alkalmazva a banda nevének: Még Egy Cukorka, Meggyes Cukorka, + 1 Cukorka.

Hiába az emberi kreativitás tárháza kimeríthetetlen és elég csak az üzenetátadós játékra gondolnunk, hogy tudjuk, akármennyire is félrehalljuk, igyekszünk értelmes jelentést tulajdonítani a hallottaknak.

Az évek során aztán a Meg Egy Cukorka név kezdett beleégni a köztudatba, nem hiába, hiszen rendre a legjobbak előzenekaraként álltak színpadra és a megmérettetéseken is bravúrosan szerepeltek. A magyar szövegű, alternatív vonalat képviselő art'rock beat bandára nagy hatással volt a brit gitárzene, elmondásuk szerint stílusuk koszosan elegáns, az érzékeny költői és egzaltált rock'n'roll attitűd egyaránt jellemző rájuk.

2016-ban adták ki első felvételüket, amivel meg is nyerték az októberi Saját Zenéd versenyt a Petőfi Rádión. A sikerek ezt követően sem csitultak: Sop-Rock tehetségkutató első helyezés, törökszentmiklósi AztaQ tehetségkutatón szintén, Éter Pluson különdíjazottak lettek, végül a Hangfoglaló Program támogatott zenekarai közé kerültek be.

Nem ismeretlenek a Volt Fesztivál, a Feszt!Eger, a Művészetek Völgye fesztiválközönségének, ahogy a 30Y, a Bagossy Brothers Company, a SUPERNEM, a Hiperkarma, a Kistehén, az Elefánt, a Lóci játszik és a Kaukázus zenekarok rajongóinak sem, hiszen mindegyikük előzenekarai voltak. Egy biztos, szerintem esélyünk sem lesz nem odafigyelni rájuk. 

A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben