Micimackó, a Hóember és a pszichológus
Kalapnak lábas, szemnek gesztenye, orrnak sárgarépa, kéznek pedig gally… Így néz ki egy átlagos hóember, már amikor van hó. De hogy jön ide Micimackó és a pszichológus?
Emlékezzünk csak vissza arra, amikor még kisgyermekként szemléltük az első telünket, majd felfedeztük ezt a fehér valamit, ami az égből hullt alá. Tapintásra puha és hideg, de mégis volt benne valami megmagyarázhatatlan vonzalom. Mégpedig a kreativitás, amit a szabad levegőn, pirospozsgás arccal végezhettünk a szüleinkkel és a barátainkkal együtt.
Amennyi elfért a tenyerünkben ebből a fura jeges valamiből, ösztönszerűen golyót gyúrtunk, amit ha nem vágtunk hozzá azonnal a velünk szemben lévőhöz, akkor a földön, a bőséges hótakarón görgetni kezdtük. Pár perc múlva hatalmas gömb lett belőle, aminek a tetejére már hozta is a társunk a következőt. Hamar észrevettük, hogy ebből egy új barát született, akinek lábast húztunk a fejére, sálat kötöttünk a nyakába, szemet, orrot és szájat is csináltunk neki mindabból, ami pillanatnyilag a rendelkezésünkre állt és olykor még seprűt is kapott. Végül egész egyszerűen elneveztük őt Hóembernek, majd folytattuk a szánkózást és a hógolyó csatát, amit új barátunk szótlanul, egy helyben ácsorogva és mereven szemlélt. Hatalmas boldogság volt az arcunkon és önfeledten szórakoztunk, kilépve az idő fogalmából, ami akkor teljesen megszűnt létezni körülöttünk.
Kevés hó, sok hűhó
Visszagondolva az elmúlt évek téli időszakaira, tisztán ott van az emlékünkben, hogy mikor és mennyi hó hullott. Mindegyikre emlékszem: általában mindig vasárnap délutánokra esett... Félretéve a konspirációs elméleteket és a globális felmelegedés körüli vitákat, nem tudjuk pontosan ennek a miértjét és az okát. Régebben megvolt mind a négy évszaknak az időtartama és a maga szépsége, közülük pedig a telet vártuk a nyár után a legjobban, hiszen egy teljesen új táj szépségében gyönyörködhettünk, ahol rengeteg programot és kikapcsolódást tudtunk eszközölni.
Micimackó, a Hóember és a pszichológus
Ki ne emlékezne a Százholdas Pagonyban tett sétákra, ahol Micimackó kalandjai játszódtak. Ott is bővelkedtek a téli történetekben és ott is egyértelmű ötlet volt az első hó lehullta után Malackával együtt hóembert építeni. A kíváncsi kölyök mackó azonban most dupla adag mézes csuprot is megérdemel, amit majd természetesen Nyuszitól kuncsorgunk ki, hiszen január 18-án ünnepelte szüleltésnapját Micimackó.
1882. január 18-án látta meg a napvilágot Alan Alexander Milne angol író, Micimackó apja. Az ő fiának, Christopfer Robin Milne-nek volt egy játék mackója, ami az alapötletet adta. Az érdekes az egészben, hogy a regényben saját fia is helyett kapott Christopher Robin néven, akit mi csak Róbert Gidaként ismerünk.
Aztán később a pszichológia tudománya Micimackóékat sem kerülte el és íróját pszichopatának is titulálta egy bizonyos felmérésben, miszerint a regényben szereplő figurák egytől-egyig megfelelnek egy kórdiagnosztikának. Így Micimackó kórosan mézfüggő szenvedélybeteg, Malacka diszlexiás szellemi fogyatékos, Tigris közösségekbe beilleszkedni képtelen megalomániás és tévképzetes elmebeteg. Füles nagy valószínűséggel az impotenciája miatt súlyos depresszióban szenved, Kanga elvált anyaként tisztaságmániás és drámafüggő, Zsebibaba pedig elkallódott és elkényeztetett gyermek, akinek idősebb korára biztosan alkohol- és drogproblémái lesznek. Nyuszi sem lóg ki a sorból, aki agresszív-neurotikusként folytonos dühkitörésektől szenved, Bagoly pedig mindig bölcseleteket oszt a legfiatalabb szereplőknek, olykor magát mutogatva, ami erős pedofíliára utal.
De annyi biztos, hogy az első havazást a Százholdas Pagonyban mindig együtt élték meg, hóembert építve és hó csatát vívva. Talán egyszer még mi is megtapasztalhatjuk a szánkózás örömét és mindazt a boldogságot, amit a tél képes adni számunkra.