Itt a második, befejező része a cikkünknek, ami Peter Tägtgren aktuális dolgaival foglalkozik.
Amikor idősebb lett én még mindig várni akartam kicsit és egyáltalán semmiféle nyomás alá nem helyeztem. Szóval ja, az első album, amin dobolt az a Coming Home volt 2016-ban. Asszem tizennyolc volt akkorra már és úgy voltam vele, hogy OK, jöhet velem turnézni meg minden. Bejött neki, már nem is tudom mennyi turnét nyomott a Pain-nel. Túlképp ő már teljesen totál brutál dobosnak számít.
2013-ban együtt írtunk meg egy számot az akkori Hypocrisy albumon. Szerintem kábé 15 éves lehetett. Nem is tudom. "Soldier of Fortune" volt annak a számnak a címe. Aztán a legújabb albumon az egyik számot teljes egészében ő írta már! Szóval a gyereknek van érzéke a dologhoz, ez már biztos.
Amikor elkezdtem írni ezt a számot, akkor elkezdtünk agyalni, hogy OK, mit tudunk ezzel csinálni? Milyen mókás dolgot fogunk tudni ebből kihozni vajon? Amikor a "Gimmie Shelter"-ről volt szó, akkor csak elég volt rákeresni a neten a hírekre és kikeresni a káoszt, amik történnek az egész világon, nem csak egy vagy két országban.
De ezzel kapcsolatban egy barátunknak volt egy alapötlete. Aztán ő elment egy másik emberkéhez az ötletével, utána meg egy rendezőhöz és így sikerült felhízlalni a sztorit. Aztán ez a három ember folyamatosan ötletelt és azt gondoltam, hogy váó, ez tényleg egyre jobb! Bíztam benne, hogy meg is tudjuk majd valósítani. Bármit papírra lehet vetni, de hogy aztán az tényleg olyan lesz, ezen kicsit aggódtam azért. Úgy gondolom, hogy azért a végére elég jól sikerült megvalósítani.
Azt hiszem a 2000-es években többet turnéztam, aztán közben otthon voltam és megcsináltam pár albumot. Aztán azt éreztem, hogy többet kell kijárnom! Tehát úgy a '90-es évektől a 2000-es évek kb közepéig több időt voltam a stúdióban. Nem is volt időm promotálni a saját bandáimat, mert folyamatosan volt nálam valaki.
Amikor kötelező valamit csinálnod, akkor az olyan érzés, mintha elveszítené a báját az a dolog. Szóval elkezdtem foglalkozni a meglévő három bandámmal és kevésbé koncentráltam a stúdiómra. De mostanában persze bevállalok dolgokat, ha elég érdekesnek találom.
Úgy értem mindig is szerettem újoncokkal foglalkozni és volt szerencsém olyanokkal is, akik aztán igencsak kinőtték magukat. Az amon Amarth-tól a Mardukig, rengeteg bandaával foglalkoztam. Ráadásul újraegyesülős albumokon is dolgozhattam, mint a Celtic Frost vagy a Destruction esetében. Asszem elég szerencsés vagyok, hogy részt vehettem ezekben a dolgokban.
Amikor először láttam a Dimmu Borgirt azt goldoltam magamban, OK, ez meg mi a fene ez? Csak valami minialbumot hallottam és a Nuclear Blast kérdezte meg, hogy be tudnék-e ugrani segíteni. Elkezdtem dolgozni a stúdióban és úgy voltam vele, hogy ez nem is olyan rossz. Aztán megszületett az Enthrone Darkness Triumphant és az emberek megőrültek érte. A dimmus srácok sem értették miért és én sem értettem. De tudod úgy voltam vele, hogy váó, ez elég nagyszerű azért.
Nincs messze az igazságtól a Pain dolog, mert úgy értem épp befejeztem az új Hypocrisy albumot. Nuclear Blasttól várom a visszaigazolást. Szóval hamarosan lesz új Hypocrisy zene és az album is megjelenik még az évben. Emiatt kicsit megpihenhetek. Fotózás megvan, két videó is megvan. Ilyenkor úgy érzem, hogy OK, most nyugodtan várhatom, hogy mások intézzék a dolgaikat, mert én az én felemet maradéktalanul megcsináltam.
Ráadásul van egy másik albumom, egy új project, amit hamarosan bejelentek. Ez az album is készen van. Szóval rengeteg dolgot csináltam az elmúlt időszakban és sok befejezetlen témát sikerült lezárni. Most végre nyugodtan leülhetek és írhatom a szövegeket.
Úgy fogalmaznék, hogy megkapják a fanok, amit szeretnének. Teljesen Hypocrisynek fog hangzani. Nem az unalmas értelemben, mintha csak önmagunkat ismételnénk. Ez nem lenne igaz. Teljesen újak a számok és kemény a muzsika is.
Úgy értem alig mutattam meg valakinek, szóval nem igazán tudom mit mondjak róluk. Tudod, akinek eddig megmutattam az azt mondta, hogy ezek tökre Hypocrisysek és igazán jó számok. Szóval én nem tudom. Ki kell várni, hogy mit mondanak majd mások. Én egy buborékban vagyok, tehát nem igazán tudom megmondani milyen.
Igen, szeretnék visszakerülni majd a színpadra. De ugyan akkor van ez a kis idegességem is, hogy egyáltalán emlékszem mit kell csinálni? Sosem nyúlok a gitárhoz, csak ha muszáj. Amikor dalokat írok, akkor először fejben találom ki és csak aztán írom le a kottát gitár vagy akármi hangszer segítségével. Szóval nem igazán gitároztam kb egy éve.
Amikor kitalálom a dalt, akkor eljátszom, felveszem és annyi. Vissza kell térni a rutinba. De ez tán olyan, mint a biciklizés. Amikor elkezdesz egy számot játszani öt vagy huszonöt évvel később, akkor beindul a robotpilóta. Ettől ellazulok és tudom élvezni.
De állandóan ott van az a rengeteg dolog és amikor a technikai témáról van szó és hoznod kell ezt vagy azt, akkor arra jössz rá, hogy jajj istenem! Ez ez, az pedig az. Pain, Hypocrisy és Lindemann keretein belül ugye három különböző személyzetünk volt. Három különböző felszerelés, három különböző gitár vagy basszgitár szett és három különböző tagokból álló zenekar. Kicsit stresszes, amikor belegondolsz, de amikor elkezdesz haladni az árral, akkor ez óriási.
Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!