Viking mitológia Gyorstalpaló II.

Folytatjuk a viking mitológia gyorstalpalót a második befejező résszel. Kellemes olvasást!

A Világ Vége

„Szeretnél még többet tudni?” (Hildebrand 27, 29, 34, 35, 39, 41, 48, 62-es strófái). Ez a kérdés gyakran elhangzik emlékeztetvén minket arra, hogy Odin az az isten, aki mindig tudás után kutat. Heimdall kürtje, aminek hangja a végső csatát jelzi majd, a világfa alá van elrejtve, ahol egy másik érdekes tárgy is megtalálható, nevezetesen Odin szeme. Amit ugye korábban Mímirnek adott, hogy még több bölcsességre tehessen szert (Mithotyn – The Well of Mimir). A történetekből úgy olvasható ki, mintha ivásra használták fel a szemet. Miután Odin gyűrűket és nyakláncokat ajándékozott a Völvának, az folytatta a prófécia elmesélését: Valkűrök gyülekezetét, kik az istenekhez csatlakoznak épp, hogy felkészüljenek az utolső csatára. A valkűrök női harcosok akiknek feladata, hogy a csatamezőkről Odin elé vigyék az életükben bátor s csatában meghalt harcosokat. Nevük jelentése: az elesettek kiválasztói. (Wagner – A Valkűrök lovaglása)

Azonban mielőtt az utolsó csata megtörténne, Odin és Frigg szeretett és ártatlan fiának, Baldrnak tragikus halála fog bekövetkezni. Erről az eseményről a legtöbb részletet a Baldrs Draumar vers tartalmazza. Lényegében Frigg megesketi a teremtés minden lényét, hogy soha nem ártanak Baldrnak. Ez így is történt, egy valamit kivéve: a fagyöngyöt. Amit nyílvesszőként felhasználva Loki Baldr vak tesvére által mégis sikerült megölni Baldrt (Havamal - Death of Balder). Lokit ezután keményen megbüntették aminek a részleteiről a Hauksbók kéziratban olvashatunk részleteket: egy sziklához kötözték Narfi beleivel, aki Loki fia volt és akit a másik fia, Vali ölt meg. Ráadásul mérget csöpögtettek rá, amit viszont hűséges felesége próbált egy edénybe gyűjteni, hogy ne Lokira hulljon.

Ezután az istenek szörnyű ellenségeinek lakhelyei kerül bemutatásra. Nem csak az órások és törpöké, hanem a halottak szellemeinek lakhelye Nastrond is, mely Hel világában található. Ekkor a völva megemlíti, hogy a végső pusztulást egy másik jel is kíséri majd, mégpedig a Hold „ellopása”.  Feltételezéseink szerint ez holdfogyatkozásra utalhat. A legvégső csata Fjalar és Gollinkambi a két apokaliptikus kakas hangjára veszi majd kezdetét (Fuimadane – Fjalar). Egy másik jele a beteljesedni készülő végzetnek Fenrir, a farkas kiszabadulása, aki láncra volt verve addig Tyr kezének feláldozásával. Sötét idők következnek ezután „szél ideje, farkas ideje / hamarosan a világ elbukik / és még az emberek sem / fogják egymást kímélni” (Hildebrand, 45-ös strófa). Mindegy, hogy Odin mennyi bölcsességet gyűjtött, Fenrir végezni fog vele. Yggdrasil rázkódni fog.

Ragnaröknek vagy „ragna røk”-nak (jelentése „az istenek sorsa”) szokták hívni a végső eseményt. A káosz egyéb teremtményei is megjelennek ebben a csatában, mint például Hrym, az óriások vezére, Jörmungandr, a világot körülölelő tengeri kígyó és Naglfar, a rettenetes hajó, amit a holtak körméből építettek, amit maga Loki fog vezetni. A tűzóriás Surt a bőség istenével Freyrrel, Odin pedig Fenrirrel csap össze. Thor, Odin fia Jörmungandr ellen fog harcolni (Brothers of Metal - Prophecy of Ragnarök). Az apokalipszis felgyorsul miután részletezte az ismertebb istenekkel való történéseket: „a nap feketévé válik / a föld a vízbe süllyed / a csillagok lehullanak / az égből (Hildebrand, 57-es strófa).

Konklúzió

Valóban ez a világ vége? Az emberiség elveszett és az istenek elbuktak? Nem! A vers szerint a világ újra felemelkedik. Néhány isten túléli a katasztrófát akik aztán megbeszélik a történteket és Odin bukását. Odin fia Baldr visszatér, a földeken újra terem gyümölcs és Odin unokaöccsei is a mennyekben laknak majd. S a Gimle hegyen láthatóvá válik egy óriási arany csarnok egy hatalmas névtelen uralkodóval a trónján.

Az egész történet elég intenzív és mint sok aspektusa az északi mitológiának sajnos több darab hiányzik a kirakósból. A befejező részt ráadásul sokak szerint a kereszténység nagyban befolyásolta is. Ugyan ezt nem lehet teljesen elvetni, talán mégis inkább pogány eredetű ez a rész is. Ezt alátámasztja a hangszínezete, a leíró képek használata, archaikus nyelvezete és maga a versek stílusa. Azt is hozzá kell tenni, hogy a manapság népszerű teremtés és pusztulás mítoszok Snorri közvetítésével lettek  egységes és összefüggő történetekké.

A Völsupá eléggé ködös és misztikus számunkra és a középkori izlandiak számára is. De nem azoknak az embereknek, akik eredetileg írták. Éppen ellenkezőleg! Maguk az északiak valószínűleg máshogy képzelték el a nagyobb mitikus eventek lefolyását, amint ahogy azt mi ma gondoljuk. Nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban hittek a Ragnarök utáni újjászületésben. Az ő univerzumuk története egy irányba halad és senki nem tehet semmit, hogy megakadályozza a pusztulását. Mit lehet ilyen esetben csinálni? Harcolni méltósággal a legvégsőkig (Fever Ray - If I Had A Heart)

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben