XIII. Gerjeni Duna-Rock Motoros Találkozó - Don Gatto interjú

Hamisíthatatlan HC érkezett az idei, immáron 13. alkalommal megrendezett Gerjeni Duna-Rock Motoros Találkozóra és akkora bulit csaptak, hogy még ők a színpadot szántották fel, addig a közönség a nézőteret.

A szekszárdi Don Gatto akkor él igazán, ha koncertet adhat a közönségének, amely egyrészt mindig szép számmal képviselteti magát, másrészről a zenekar azért igencsak rutinos ebben a műfajban. Végigjárták már szinte az ország összes klubját és fesztiválját, de külföldön is igen komoly elismerésekben volt már részük. Játszottak Európa legnagyobb metál fesztiválján a Wackenen és egyik régebbi podcastünkben azt is elmondta Acélos Balázs a zenekar képviseletében, hogy milyen élmény volt egy német börtönben koncertezni. Véleményünk szerint még a Metallica a St. Anger alatt sem élte át azt, amit a szekszárdi fiúk.

A XIII. Gerjeni Duna-Rock Motoros Találkozón idén is figyelemmel kísérhettük koncertjüket, amiről dióhéjban tényleg csak annyit lehet nyilatkozni, hogy a fal adta a másikat.

A koncertnek nem volt olyan pillanata, amit nem lehetett nem élvezni és már várjuk a következő nagyszabású megmozdulást, amikor legalább két bordánkat adhatjuk egy Don Gatto koncertért. Azt sem bánjuk, ha erre éppen jövőre, a következő gerjeni Duna-Rockon kerül majd sor.

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben