Sűrű szövegek, laza dallamok, 3 rész buli, 2 rész politika, 1 rész hülyülés az autentikus, budapesti gumipank együttessel: a Szabadtéri 4akkordos Performansszal.
Ugorjunk gyorsan 2007-re, nem máshova, mint az együttes megalakulására. Első koncertjük sem mellőzte az emlékezetességet, hiszen Mezőtúron léptek fel a Pesti Kornél társaságában.
Évek jöttek, évek mentek, jött aztán közönségdíj, Mézeskenyér EP-jük megjelenése, PANKKK program támogatás, tehetségkutatós döntős helyezés és arra kellett ráébrednünk, hogy ekkor még csak a második évüket taposták a srácok a zenei szakmában.
Volt aztán Fishing On Orfű, Káoszbrigád EP, Talentométer az A38-on, széleskörű támogatás újabb lemezük megjelenéséhez, csupa-csupa olyan pozitív megerősítés, mely mutatta, bizonyhogy érdemes volt őket felkarolni. Zenéjük nemegyszer görbe tükröt mutat a mai társadalomnak, kritikát fogalmaz meg, mindezt olyan ötletes módon, olyan karizmatikussággal és humorral, hogy nincs olyan ember, aki emiatt haragudna rájuk: elvégre a mögöttes tartalom, a mély mondanivaló tökéletesen átüt minden zenéjük lényegén.
Aztán egy pillanat alatt ocsúdunk fel, hogy nem vettük észre eddig ezeket az irgalmatlanul tehetséges fiatal, szókimondó srácokat?
A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!
Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!