Szevasz Öcsém, azaz Janklovics Péter

Cool-Túra című műsorunk vendége nem más volt, mint Janklovics Péter, színész, humorista, akit talán senkinek sem kell bemutatnunk.

Egy műsoridőnyi nevetés. Ezt hozta magával műsorunkba Janklovics Péter, aki múltjáról, jelenéről, jövőjéről és pályafutásáról mesélt nekünk. Péter 1999-ben a Gór Nagy Mária Színitanodában végzett, majd előbb a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, később a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja lett.

Egyik első szerepében a 90-es években népszerű televíziós sorozatban, a Szomszédokban láthattuk viszont. Különböző filmes szerepekben 15 éven át volt látható, köztük például A hídember című alkotásban is. Színházi szerepeinek hosszas lajstroma messzire nyúlik vissza és olyan színházi produkciókban való szerepeket jegyez mint A kis herceg, Az ember tragédiája, a 80 nap alatt a Föld körül vagy a Budapesti Zsidó Színház vendégszínészeként a Cseresznyéskert.

A színház mellett reklámokban, különböző karakterek megtestesítőjeként is viszont láthattuk az elmúlt években, de talán a legtöbben mégis stand-up előadásokban és a Dumaszínház oszlopos tagjaként ismerjük.

A Fáklya Rádióban elhangzott beszélgetést teljes egészében meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben