Az Acart bolygó világa

Az 1950-es évek kapcsolattartói közül kiemelkedik egy brazil férfi elrablása, aki állítása szerint nyolc napot töltött egy másik bolygón. Artur Berlet traktoros Rio Grande do Sol államban, Brazíliában dolgozott, és általában gyalogolva tette meg a hazautat. Aznap este is így történt, amikor az út szélétől nem messze fényt vett észre. Legyőzte a kíváncsisága, és közelebb ment hozzá, amikor is látta, hogy egy 30 méter átmérőjű csészealjszerű tárgy közelít felé. Hirtelen erős fény csapott le rá, majd elvesztette az emlékezetét.

Egy kórházi ágyon tért magához, és igencsak magas, emberi lények vették körül, akiknek aranysárga színű hajuk volt. Próbálta megkérdezni tőlük, hogy hová került, de nem értették meg egymást. Ekkor ketten érkeztek hozzá, és több szobán keresztül is áttessékelték, mígnem kiértek a hajóból. Artur döbbenten vette észre, hogy egy furcsa, ismeretlen városba került. A gravitációt is másnak vélte: feleakkora súlyúnak érezte magát, mint a Földön. Kísérőivel végiggyalogolt egy szűk utcán, majd a különböző színű épületek közül betértek az egyikbe. Itt ételt adtak neki, amely leginkább a húshoz hasonlított. Átmentek egy másik szobába, és sok hasonló humanoid gyűlt össze, hogy kommunikálni próbáljanak egymással. Több nyelven is szólt hozzájuk a férfi, majd a német nyelvhez érkezve választ is kapott. Az egyik idegen a sok közül azt mondta, hogy megtanulta a nyelvet a Földön tartózkodása idején. Ez a lény – aki Acorcként mutatkozott be – lett végül Berlet idegenvezetője. Mielőtt körbevezette volna néhány városban és a bolygón, melyet Acartnak hívtak, egy víz-gázszerű folyadékban megfürdették, biológiai mintát vettek tőle, majd új ruhát adtak rá. Végül bemutatásra került eme csodás világ!

És itt válik oly hitelessé eme hihetetlen történet, amely gondolkodóba ejteti az embert. Földönkívüli világokat az emberi fantázia természetesen már évszázadok óta képes kitalálni, de Artur Berlet olyan technológiai eszközökről ad leírásokat, amelyek az ő korában – azaz az 1959-es évben – egyszerűen nem léteztek, ám évtizedekkel később létrehozták őket. Ilyenek például a fotocellák, amelyek átalakítják a napfényt, a műholdak, holográfia vagy a mobiltelefonhoz hasonló készülékek. Ezeket mind-mind látta a bolygón. Egy egyszerű farmer mégis hogyan tudna megjósolni ilyen jövőbeli felfedezéseket?

Az Acart 62 millió mérföldre található a Földtől, és egy év 676 földi napból áll. A közlekedési eszközöket már csak a levegőben használják, szárny nélküliek és napenergiával működnek. Az utcákon pedig csak gyalogos forgalom létezik. Éjjel nincs szükség külön világításra, mert a fény a háztömbök falaiból jön. Természetesen eme planétának is megvannak a maga gondjai: a túlnépesedés. Ezért is vizsgálják a Földet és lakóit, de nem akarják elfoglalni és leigázni világunkat, mert szeretnek bennünket, és érdekesnek találnak minket a hibáinkkal együtt. Csak akkor telepednének le itt, ha végleg kipusztítanánk az atomfegyverekkel, és teljesen halott lenne a bolygó. Ám a helyreállításához megvannak a saját eszközeik. Egyelőre csak biológiai vizsgálatokért és növényi magvakért jönnek, hogy ezeket termesszék az Acarton is, így több élelmiszerük lesz.

Nyolc nap után végül a földönkívüliek visszavitték Arturt a Földre. Ez is érdekes módon történt: egy pirulát adtak neki, amitől öntudatlan állapotban utazott. A hajó a leírás szerint egyfajta mágneses pályán keresztül jutott a Földre. A férfit már napok óta keresték és eltűntnek nyilvánították. Egy ideig senkinek nem számolt be élményeiről, mert zavarodottak voltak a gondolatai. Később egy könyvet írt az átéltekről, és felkeltette Wendelle Stevens alezredes érdeklődését is, aki a légierőnek gyűjtötte az ufóeseteket, majd nyugdíjba vonulása után híres ufókutató lett.

Hasonló témákkal találkozhatsz még híreink között a Paranormális menüben, valamint élőben a keddi ParaSpiri műsorunkban is. Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben