Lezuhant UFO roncsok dokumentált esetei

Több UFO eset is arról szól, hogy egy ismeretlen objektum zuhant le az égből, melynek számos szemtanúja volt. Egyesek közelről tudták megfigyelni az eseményeket, míg mások távolról, de egyöntetűen állították: nem evilági tárgyakról van szó. Nem csoda, hogy a katonaság is aktívan érdeklődik az ilyen észlelések után.

Természetesen a leghíresebb esetet már sokan ismerhetik, de úgyis fogalmazhatunk, hogy a téma lerágott csontja. 1947 nyarán ugyanis egy nagyon különleges esemény történt az Új-Mexikói Roswell kisváros mellett, ami a mai napig vita trágyát képezi. Bár a pontos dátum nem ismert, de június közepére teszik azt, hogy William Brazel birtokán egy ismeretlen tárgy zuhant le. A farmer szétszórt anyagmaradványokat látott mindenfelé, melyekből párat hazavitt megmutatni a családjának is. Észrevették, hogy a darabok nagyon könnyűek, ám annál inkább erősebbek, tehát különleges tulajdonságokkal bírtak. Pár nappal később Brazel értesítette a helyi seriffet a balesetről, a seriff pedig a katonaságot, akik azon nyomban a helyszínre siettek. Jesse Marcell, a légibázis tisztje is kint volt a helyszínen, aki fontos szereplőjévé vált a történetnek. Összegyűjtötték a roncsokat és szinte mindent elvittek. Persze a sajtó is tudomást szerzett az esetről. A helyi újság július 8-án hozott le egy cikket, hogy egy repülő csészealjat találtak a földbirtokon, melyet akkor még egyes katonai személyek is megerősítettek.

Másnap azonban hirtelen álláspontot váltottak, miszerint csak egy meteorológiai ballon zuhant le, mely az övék volt. Mivel a baleset előtti napokban óriási vihar volt, így azt gyanították, hogy egy villám csapott a ballonba, melytől az lezuhant. Sokan nem hitték el ezt a történetet és arra a következtetésre jutottak, hogy a katonaság és az Egyesült Államok kormánya eltitkolja az információkat. Ugyanis a baleset után megjelent az FBI és a CIA is és egyre több tanút akartak elhallgattatni. Csakhogy az emberek beszélni kezdtek: határozottan állították, hogy földönkívüli tárgy zuhant le Brazel farmján és még holttesteket is találtak. A testek nagyfejű és vékony testű alakok voltak, azaz földönkívüliek, melyek a kis szürkék idegen fajához hasonlítottak. A szemtanúk az egyszerű városi emberektől egészen a katonai személyekig terjedtek. Jesse Marcell csak évtizedekkel később árulta el, hogy felettesei nyomására nyilatkozta azt a sajtónak, hogy egy ballont találtak meg. Eközben több tanú is megszólalt, de a szkeptikusok senkinek nem hittek és a mai napig a hivatalos verziót mantrázzák: 50 évvel később, 1997-ben megjelent egy hivatalos közlemény az amerikai légierőtől, miszerint nem egy sima ballon zuhant le, hanem az akkoriban titkos Mogul-project, aminek keretein belül magas légköri ballonokra szereltek fel radarokat és mikrofonokat. A holttestek pedig valójában próbababák voltak, melyeket számos tesztnél használtak. Az UFO-kutatók és szemtanúk sokasága persze úgy véli, hogy ez egy újabb dezinformáció és a légierő hazudik.

Egy másik híres Ufo-lezuhanás 1967. október 4-én történt Shag Harbour közelében, mely az Atlanti-óceán partján fekszik. Az egyik repülőgép járat pilótája jelentette, hogy több sárgás-fehéres fénygömböt is látott és egyiket sem tudja beazonosítani. Két perccel később egy robbanást hallott és füstfelhőt látott az UFO-knál. Eközben más szemtanúi is voltak az esetnek: egy hajós kapitány, három nő az egyik partszakaszról, és több tanú is jelzett a helyi rádióállomásnak, hogy valami nagyon furcsa robbanást láttak az égbolton. A bejelentések egyre több tanút szültek és volt, aki igen közelről látta az UFO-kat, amelyek 250-300 méter magasságban lebegtek a víz felszín fölött, majd egy nagy csattanással elmerültek. A haditengerészet búvárai, a katonaság és a légierő is vizsgálódni kezdett a következő napokban a becsapódási helyszínen, azonban az UFO-t nem találták meg. Nem találtak ki semmilyen magyarázatot, hogy vajon mit láthattak a tanúk és elismerték, hogy fogalmuk sincs miről is van szó valójában. A nyilatkozatok szerint több bejelentést is kapnak, de a Shag Harbour az egyik legérdekesebb, amivel valaha találkoztak.

Jacquess Vallée francia csillagász, aki annak idején a NASA-nál dolgozott és Mars térképeket készített, szintén érdeklődik a lezuhant UFO-k iránt. Már csak azért is, mert némely lezuhanás után már anyagmaradványok, tehát fizikai bizonyítékok is maradtak. Amennyiben ezeket a katonaság nem tudta begyűjteni, azok a szakértő tudósokhoz kerültek és megvizsgálták őket. Vallée is köztük volt és az elemzések azt mutatták, hogy vagy nagyon rendkívüli ötvözetekről van szó – azaz nem hagyományos repülőgépek -, vagy pedig olyan anyagokból állt a roncsdarabka, aminek egyes összetevői ismeretlenek, azaz nem találhatók meg a Földön. A roncsok után – amennyiben nem tette rá a kormány a kezét – egyre több tudós érdeklődik és vallják azt, hogy nem evilági hajókról van szó.

Éppen a napokban hozta le a Futurism nevű tudományos portál, hogy 2014-ben egy ismeretlen tárgy zuhant le a Csendes-óceánba, melynek pontos helyét is tudják. Egy expedíció keretein belül Avi Loeb, a Harvard Egyetem asztrofizikusa szeretné megtalálni az objektumot, mert lehet, hogy egy földönkívüli civilizáció hajójáról vagy szondájáról van szó. Reméljük a jövőben megtalálják.

Hasonló témákkal találkozhatsz még híreink között a Paranormális menüben, valamint élőben a keddi ParaSpiri műsorunkban is. Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben