Szellem a benzinkúton

A biztonsági kamerák milliószor rögzítettek már olyan dolgokat, amelyekre ésszerű magyarázatot senki nem tudott adni, végül egészen egyszerűen elfogadták azt a száraz tényt, hogy a képkockákon egy elhunyt lélek szelleme látható, aki valamilyen üzenettel tért vissza a túlvilágról. De mi a helyzet a következő benzinkutas esettel?

Ez a videó az Ohio állambeli Parma egyik benzinkútjáról származik, amin egy furcsa "kék ködöt" véltek felfedezni, amely úgy tűnik mintha a benzinszivattyúk között lebegne. A „szellemben” talán az a legzavaróbb, hogy egy ideig egy helyben áll, majd hirtelen véletlenszerű irányokba kezd röpködni. Mit kereshetett ott? A legtöbb elmélet szerint valamiféle vegyszer vagy benzingőz maradvány volt a levegőben, amin megcsillant a fény és ez látszódik a felvételen is. A benzinkút szellemére soha nem kínáltak hivatalos magyarázatot és néhány perccel a megfigyelése után soha nem is került elő újra.

A szekptikusok magyarázatai szerint a kék ködszellem valójában egy hiba, amely a kamera lencséjén keresztül megmutatkozik. Ugyanis újranézve a videót ez megmagyarázná a szabálytalan mozgásokat és azt, hogy a hiba miért tűnik homályosnak, miközben a kép többi része hibátlan minőségben maradt. A szkeptikusok ezzel a magyarázattal az ügyet lezártnak is tekintik, de hát mi mást is várhattunk volna tőlük?

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben