Az óriáspanda most akkor feketén fehér vagy fehéren fekete?

A természetben megjelenő csodás színekben pompázó madárfajokkal ellentétben az emlősfajok többsége vagy barna vagy szürke. Az egyik leghíresebb kivétel és az egyik kakukktojás is egyben a zebrák mellett az óriáspanda. No de vajon miért?

Egy állatkertben ha közelről megnézünk egy óriáspandát, akkor egyértelműen megmutatják nekünk fekete mellső és hátsó lábaikat, de a teste és a feje is fehér, ahol csak fülei és szemei körül feketéllik sötét szőrzete. A két szín mindenképpen egyfajta álcázást szolgál, hogy más ragadozóktól megvédjék magukat – bár hivatalosan őket is a ragadozók közé sorolják - mint például tigrisek, leopárdok vagy éppen a fekete medvék.

A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai, nevezetesen Yong-gang Nei és FuWen Wei az óriáspandák természetes élőhelyeit felkeresve fotózta az állatokat, ahol speciális fényképeket készítettek róluk. A kutatás azt igazolta, hogy a legmodernebb kamerák bizonyos kontrasztjai és beállításai által, majd különböző képelemzési technikák alkalmazásával valóban lehetséges olyan képeket készíteni, amelyek tökéletesen álcázzák a pandákat, magyarul szinte teljesen eltűnnek a felvételről, azaz beleolvadnak a környezetbe.

A kutatásuk kiterjedt a pandák szőrzetének vizsgálatára is, mely szerint sikeresen meg tudták állapítani, hogy az állat fekete szőrzete nem teljesen fekete. Inkább olyan sötét árnyalatok keveréke, amely a fák törzseinek színéhez hasonlít. Fehér foltjaikban pedig a fák fényes lombozatának színeit figyelték meg. Már ez is kellő magyarázatot adna a rejtőzködésre, de a ritkán előforduló barna szőrszálaikról is érdemes említést tenni, hogy teljesen összeálljon a kép. Ugyanis ezek a szőrtónusok a talaj színét elevenítik meg, amely teljesen áthidalja a szakadékot a természetes élőhely nagyon sötét és nagyon világos elemi között.

Ezt követően megvizsgálták az álcázás egy másik formáját is, az úgynevezett bomlasztó elszíneződést is, amelyben az egy állaton jól látható foltok körvonalait és azok összeolvadását figyelték meg a környezet hátterében lévő foltokkal, színekkel és árnyalatokkal összehasonlítva.

Megállapították, hogy az óriáspandák védekező színezete pontosan ilyen, így a legalább 60 méter látótávolságra lévő állat tulajdonképpen eltűnik a kíváncsi szemek elől. Ilyen távolságokon az óriáspanda körvonalait ugyanis nehéz felismerni, mivel a fekete szőrfoltok beleolvadnak a háttérben lévő sötét sziklákba és fatörzsekbe.

Végül egy új színtérképezési technikát is alkalmaztak annak összehasonlítására, hogy a pandák milyen jól képesek rejtőzködni a környezetükben. Ez az összehasonlító elemzés megerősítette, hogy az óriáspanda háttérbeli hasonlósága szilárdan beleesett a hagyományosan nagyon jól álcázottnak tartott fajok csoportjába, közvetlenül a parti rákok és a sivatagi rágcsálók mellett.

Tehát az óriáspandákat biztosan remekül fogjuk látni az állatkertekben, de a vadonban a megfelelő távolságról láthatatlanok maradnak majd számunkra. Mindemellett, hogy feketén fehérek vagy fehéren feketék, az még mindig fennmaradó kérdés lesz a továbbiakban is, feltéve ha az erre szolgáló kutatási eredmények számunkra is láthatóvá válnak majd.