Egymásra hangolódva

Biztosan éreztek már az olvasóink is olyat, amikor egy szerettükkel valami történt, holott egymástól akár több kilométerre is lehettek. Gondolhatunk arra is, amikor egy régen látott ismerős jut az eszünkbe és abban a pillanatban felhív minket telefonon. Vajon honnan tudjuk vagy érezzük meg mindezt?

Az ősi népek tisztában voltak azzal, hogy nem az agyunk a fő szervünk, hanem a szívünk, ami nem csak a vért pumpálja, de akár tudatos szervként is funkcionál. „Jól csak a szívével lát az ember!” - írja a Kis Herceg című regényében Exupéry, vagy ahogy mondani szoktuk: „Milyen jó, hogy hallgattam a szívemre!”.

Talán ezzel a szervvel vagy energetikájával – a szívcsakrával – tudunk ráérezni, esetleg rácsatlakozni másokra, és ennek hatására nem a logika és racionális módon jutunk az információkhoz.

Több száz éve vannak feljegyzések arról, hogy az emberek ráéreztek arra, amikor egy hozzátartozójuk elhunyt, holott a hír még el sem jutott hozzájuk. Tökéletes példa lehet az is, ami az anya és a gyermeke között van. Ez az érzelmi kötelék olyan szoros, hogy rengeteg eset szól arról, amikor is a feljövő megérzései alapján az anya tudja a gyermekéről, hogy valami történt vele.

Az 1991-ben alapított HearthMath intézet ilyen és ehhez hasonló esetekkel is foglalkozott. Arra a következtetésre jutottak, hogy szívünk és agyunk olyan szinten kommunikál egymással, ahogyan azt a tudomány eddig soha nem is feltételezte.

Kutatásaik alapján úgy vélik, hogy a szívnek olyan „mágneses ereje” van, ami hatást gyakorol más emberekre és teljesen mindegy, hogy a közelünkben vannak-e avagy sem. Hipotézisük szerint világunkban minden összeköttetésben áll mindennel, legalábbis energetikai szinten és éppen ezzel magyarázhatók a furcsa és szokatlan esetek is, melyeket említettünk. Az ősi hagyományok ezzel tudományos bizonyítást nyertek és a spiritualitást is kézzelfoghatóbbá tették.