7 tipp hogyan éld meg a spiritualitást a mindennapokban

Manapság már nem is az a kérdés, hogy ki is valójában a spirituális ember, hiszen sokan úgy spirituálisak, hogy ennek nincsenek is tudatában. Számos cikk és bejegyzés segíti az emberek elmélyülését ebben a témakörben és szerencsére már eljutottunk odáig is, hogy ez nem az egy helyben ülő zümmögést jelenti, hiszen mindennapjaink részeként ott van számtalan tevékenységünkben. Hoztunk pár tippet neked is, hogyan élheted meg a mindennapok spiritualitását, még ha nem is foglalkoztál előtte egyáltalán a témával.

1. Olvass el egy jó könyvet!

Egy inspiráló könyv olvasása olyan spirituális tevékenység, amely segít közelebb kerülni önmagunkhoz és lelkünkhöz egyaránt. Legyen akár egy regény, ahol a fantáziád határtalan világa kalauzol el egy addig teljesen ismeretlen tájra, amit aztán lehet, hogy a jövődben bakancslistaként kívánsz felkeresni. Hiszen már láttad, elképzelted, van képed róla, tehát képes vagy arra, hogy megvalósítsd! Ugyanez vonatkozik a motivációs könyvekre is, amely mindegy, hogy szak- vagy éppen szépirodalom, a sorok között válaszokra és mindemellett elérhető vágyakra is lelhetsz. Olvass minél többet, hogy te magad jöjj rá arra az igazságra, hogy minden ott van benned és meglásd igen hamar közel kerülsz majd önmagadhoz.

2. Amire nincs szükséged, engedd el!

A legtöbb spirituális út magja ez: engedd el a múlt terheit, úgysem tudsz rajta változtatni, tanulj belőle és lépj tovább! Az visz előre... Hát igen. Könnyű ezt mondani, meg amúgy is minek fogadna el bárki is ilyen hülyeséget, amikor az ő lelke hó tiszta és amúgy is a másik a szemétláda. Sajnos amíg ezek a gondolatok ott izzanak benned, addig az életed is pontosan ugyanilyen lesz. Magyarázat sem kell hozzá, egyszerűen nem magadon, hanem a múlton van a fókuszod, miért is történne bármi változás, amíg ez így van? Kezdjük a kályhánál, úgy talán egyszerűbben megérted! A legtöbb ember nehezen enged el dolgokat, nemhogy saját magát, különösen akkor, ha túlságosan ragaszkodik valakihez vagy valamihez, legyen szó kapcsolatról, anyagi dolgokról, esetleg célról vagy ambícióról. Fel kell ismernünk azonban, hogy ezen a világon minden folyamatosan változik, és nagyon fontos elengedni valamit vagy valakit, ha azt gondoljuk, hogy az már nem működik. Miért olyan fontos az elengedés? A ragaszkodás minden mást korlátoz az életünkben, feszültté tesz és elhomályosítja valódi természetünket. Sőt, a legtöbb szenvedésünk gyökere is egyben a múlton való rágódás vagy az ahhoz való ragaszkodás. Az elengedés viszont megkönnyebbülést, könnyedséget, örömet és szeretetet hoz. És ami a legfontosabb: rengeteg olyan új lehetőséget hoz magával, aminek előtte a létezéséről sem tudtál. Nem kell hinned nekem! Próbáld ki!

3. Menj ki a természetbe!

Az egyik legjobb öngondoskodási tevékenység, amellyel optimális jólétet érhetünk el, ráadásul egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a természetben töltött idő drámaian csökkenti a stresszt is. Nem véletlen az sem, hogy vannak olyan emberek, akik az ébredésük kezdeti szakaszában arról beszélnek, hogy kertet szeretnének, erdei nyaralókba költöznének vagy csak egy tó parton élveznék a csendet. És mindez valóban egy csodálatos módja annak, hogy megfiatalítsd magad.

4. Maradj kicsit a csendben!

Csendben lenni nem azt jelenti, hogy egy ragasztó szalaggal a szádon ülsz egymagad a szoba közepén, sokkal inkább azt, hogy egy kicsit elvonulva a világtól megtervezed a teendőidet, gondolkodsz jövőbeni eseményeiden, vagy éppen a múlt történéseit dolgozod fel és elengeded azokat. Ennek egyetlen oka van csupán: hogy teret adj az inspirációdnak, hogy teremts magadnak egy olyan lelki állapotot, amiben meglátod az erősségeidet és a gyengeségeidet is egyaránt. Így minden bizonnyal kiszakadsz a világ zajából és meghallod magadban azokat a válaszokat, amikre éppen aktuális élethelyzetedben szükséged van egy adott lépés előtt.

5. Légy kedves és együtt érző!

Tapasztaltál már valaha véletlenszerűen kedvességet egy idegentől? Arra is emlékszel milyen jó érzés volt? Tedd meg te is másokkal, a kollégáddal, a barátoddal, egy családtagoddal vagy akár egy ismeretlennel bevásárlásod alkalmával! Talán még mondanod sem kell neki semmit, elég, ha meghallgatod. Te csak mosolyogj rá! Azonban lelki terheit soha ne vedd magadra, bármi ami elhangzik, egyszerűen csak engedd át magadon! Ő könnyebb lesz, ezzel a gesztussal és kedvességgel pedig nemcsak szebbé tetted a napját, de könnyen lehet, hogy még tanulsz is a történetéből. Mert tudod amikor kedvesek vagyunk, bármilyen csekély is a kedvességünk, azt tapasztaljuk, hogy a kedvesség visszaköszön hozzánk. Amikor kedvesek vagyunk, érezzük, ahogy a lelkünk megnyílik, kitágul és átöleli a világot. Ebben a létállapotban átalakulva érezzük magunkat, valamint azt, hogy segíthetünk átalakítani a világot. A kedves cselekedetekkel arra késztetünk másokat is, hogy kedvesek legyenek, és ez a hatás egy végtelen láncolatot, a kedvesség körét eredményezi.

6. Ne ítélkezz!

Az egyik leggyakoribb helyzet, amibe az ember beleesik, az bizony az ítélkezés. Hall valamit valakiről, de csak az érem egyik oldalát ismeri és sajnos a legtöbb esetben az is kiderül, hogy az is csak fél igazság. Mégis rögtön ott az ítélet, ami a teljes történet töredékéből lett leszűrve, pedig ha tudatában lenne a valóságnak, nagy valószínűséggel pont a story mesélőjét ítélné el. És még egyszer: Ez a leggyakoribb! Az ítélkezés azonban az egyik legmérgezőbb cselekedet, aminek sajnos sok esetben a már spirituális utat járó személyek sincsenek tisztában. Ezért jó még az elején tisztázni, hogy ne tegyük! Egyrészt sem magadon nem segítesz vele, sem a szervezetednek nem teszel jót, ugyanis az ítélkezés a betegségek kialakulásának is a melegágya. Az ítélkezés továbbá képes megfosztani önmagadtól, a belső értékeidtől, lényegében a félelem egyik eltorzult formája ez. Hiszen az attól való félelem, hogy nem szeretnek és nem fogadnak el bennünket könnyű szerrel más ítélkezésében nyilvánulhat meg, hogy önmagunk helyzete és múltbéli cselekedetei jobb színben tűnjenek fel. Így belegondolva igencsak csúnya dolog nem? De amikor nem ítélkezel, akkor mindent a maga tisztaságában vagy képes látni. Pont úgy, ahogyan az volt és jelenleg is van. És amíg téged személyesen nem érint, addig nem is a te dolgod vele foglalkozni, ítélkezni pedig – mondjuk ki bátran! - nincs jogodban! Ítélkezés nélkül nem létezhetsz felszabadultan.

7. Szemléld a körülötted lévő világot!

A szemlélődésünk alkalmával folyamatosan gondolkodunk valamin, töprengünk valami értékes és fontos dologról, ami az élethez és a jelentőségéhez kapcsolódik. Amikor ez a fajta reflexiós tevékenység nagyon mélyre megy, akkor az ember is elcsendesedik és erősen összpontosít miközben töpreng, az ego pedig átmenetileg feloldódik és a szemlélődés egyre inkább egy meditációhoz hasonlít. Gondolj csak bele hányszor voltál már így meditatív állapotban úgy, hogy nem is tudtál róla mit csinálsz! Tedd ezt ahányszor csak lehetőséged nyílik rá, hiszen számtalan választ kaphatsz aktuális élethelyzeteidre így önmagadtól.

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben