Fejlődünk, amíg nem érkezik meg a Mester?

Az a bizonyos út egy nagyon hosszú folyamat, ami olykor rögös, olykor sima és zökkenőmentes, de olykor erősen hullámzó is tud lenni. De vajon mikor érkezik meg az a bizonyos Mester, aki mélyen bennünk lakozik?

Manapság is számos tanfolyam áll rendelkezésére az embernek önmaga fejlesztésére, legyen szó a tudatosságról vagy a képességeinkről. Jóga, tantra, prána, tisztánlátás, családállítás, előző életekbe való emlékezés és még sorolhatnánk a kínálatot, mert a lista nagyon hosszú. Akiket elkezd érdekelni a spiritualitás és önmaguk fejlesztése, azoknak a bőség zavarának tárháza kerül a szemük elé és kapkodják a fejüket, hogy mihez is kezdjenek valójában? Hogyan is tudnak továbbfejlődni és megtalálni az útjukat? Ki tud valójában segíteni? Ilyenkor szokták azt mondani, hogy kell egy Mester, aki egyengeti az utat és folyamatosan tanít, valamint támogat minket.

A Mester már sokat tapasztalt, sok mindenen keresztül ment és számos dologra hívhatja fel a figyelmünket. A tapasztalatai szerteágazóbbak és jobban kiismeri magát olyan területeken, amelyekhez mi még csak most kezdenénk hozzá. Vannak olyan emberek, akik hónapokig, de egyes esetekben akár évekig is járnak a Mesterükhöz. Viszont fontos tudnunk azt, hogy soha ne féljünk ott hagyni, ha már úgy érezzük, hogy nincs rá szükségünk. Mindenki szolgálja az utunkat egy darabig, majd egyesek le is morzsolódnak és ez alól a Mester sem kivétel. Megadhatta nekünk azt, amit kerestünk és tiszteletteljesen elbúcsúzhatunk tőle. Az utunkat ezzel tovább folytatva új lehetőségek tárulkozhatnak elénk.

„Amikor a tanítvány készen áll, a Mester megjelenik” – írja egy keleti bölcsesség. Vannak azonban olyanok, akik úgy vélik, hogy nincs szükségük Mesterre sem és felesleges várakoznunk vagy azon izgulnunk, hogy vajon mikor állunk készen. Ugyanis a Mesterünk lehet maga az élet és a benne szereplő és jelenlévő emberek is. A gondolatmenet szerint mindenki taníthat bennünket, ki-ki a maga módján és ennek nem is kell feltétlenül tudatában lennie a másik embernek.

Könnyen lehet, hogy érzünk a másikban valamit, ami ellenérzést vált ki és ez valójában egy tükör, hiszen ez a tulajdonság valószínűleg bennünk is megtalálható és dolgunk van vele. Tanulhatunk úgy is, hogy egy fájdalmas szakítás által tanulunk a kapcsolatból és felszínre hoz bennünk olyan érzéseket, amelyeknek esetleg nem is voltunk feltétlenül tudatában. Ezt vagy ezeket az érzéseket megfigyelhetjük, majd át is transzformálhatjuk a negatívat pozitívvá. Elcsíphetünk beszélgetéseket az utcán lévő emberektől, vagy akár meg is figyelhetjük őket, hogy hogyan viselkednek egymással.

Érdemes leülnünk egy padra és csendben szemlélődnünk, így ugyanis sokkal több mindent láthatunk meg, mint egyébként. Ilyenkor már nem csak mások lehetnek a mestereink, hanem mi válunk saját magunk mesterévé. Az egyik cél ugyanis ez, hogy ne függjünk semmitől és senkitől, ugyanis mindannyiunkban ott az Isteni szikra, senki sem több vagy kevesebb a másiktól. Vannak olyanok, akik előrébb tartanak az önismeret útján és vannak olyanok, akik picit hátrébb, bár ezek a kijelentések sem feltétlenül igazak, ugyanis annyiféle életút létezik, hogy ezek az összehasonlítások teljesen értelmetlenné válnak. A Mester tehát lehet egy adott személy, maga az élet vagy mi magunk is – mindezek bármikor beérkezhetnek az életünkbe, ha elég nyitottak vagyunk rá.