Hiteles hangfelvétel került elő a Pascagoulában történt idegen elrablás részleteiről

47 év telt el azóta, hogy Calvin Parker és Charles Hickson felvette a kapcsolatot a Jackson megyei seriff hivatalával, azt állítva, hogy idegenek rabolták el őket. Nemrég felbukkant egy felvétel, amelyet állítólag aznap este készítettek arról, amit Fred Diamond seriffnek és Glenn Ryder kapitánynak mondtak.

Parker elmagyarázta, hogy a férfi, aki másolatot adott neki a felvételről, a pascagoulai rendőrkapitányság egyik tisztje volt azon az éjszakán, amikor az elrablás történt, de nem akarja felfedni magát. Parker elmondta, hogy a rendőr azért érintett, mert aznap este nagyjából 50 telefonhívást kapott olyan emberektől, akik azt állították, hogy valami szokatlant láttak az égen.

"Soha nem hallottam a teljes felvételt, csak azt a darabot, ahol Charlie-val be voltunk zárva a szobába, és kihallgattak minket. Meglepődtem, hogy az egész hangszalagon volt." - kezdte Parker a beszámolóját.

Az interjú 1973. október 11-én készült, miután Parker és Hickson azt állította, hogy idegenek rabolták el őket, miközben a Pascagoula folyó partján horgásztak. Az esemény híre a média reflektorfényébe helyezte őket és Pascagoula városát is. Parker számára ez nem kívánt figyelem volt, aki meg is próbálta elhatárolni magát tőle.

Parker életének eseményei azonban úgy alakultak, hogy azt érezte el kell mesélnie a történetét és 2018-ban kiadott egy könyvet, amelyben részletezi tapasztalatait. Az esemény ismét sokak figyelmének középpontjába került, főleg, hogy dokumentumokkal igazolható, hogy azon a bizonyos októberi éjszakán sokan láttak azonosítatlan tárgyakat az égen. Most a 47 éves történet az interjúfelvétel kiadásával folytatódik.

„Vakító fény volt”

Parker azt mondta, hogy észrevette, hogy kék fény verődik vissza a vízről és első gondolata az volt, hogy rendfenntartók érkeztek, hogy közöljék velük, hogy el kell hagyniuk a területet. Amikor azonban Parker felnézett, rájött, hogy a fény olyan járműből származik, amilyet még soha nem látott.

Hatalmas fény jött ki a felhők közül. Vakító fény volt. Nehéz megmondani, de a tárgy úgy nézett ki, mint egy focilabda, ami körülbelül 80 láb magasan lebegett és egy halk sziszegő hangot adott ki. - mondta a felvételen Parker.

Beszámolóját folytatva elmondta, hogy három lábatlan lény ereszkedett le az űrhajóból. Az egyiknek nem volt nyaka és szürke, ráncos bőrük volt. Egy másiknak, akinek határozottan volt nyaka, az nőiesebbnek tűnt, a kezüket pedig rákollóhoz hasonlította. Amikor az egyik lény a karja köré tette egyik karmát, Parker azt mondta, hogy megijedt, de ekkor egy újabb érzés kerítette hatalmába a testét, amit úgy fogalmaz meg, hogy kellemes zsibbadtság lett úrrá rajta.

Ezután a lények fogták az ő és Hickson karját és fellebegtették őket a hajóba, ahol megvizsgálták őket. Utána az idegenek aztán visszavitték őket a folyó partjára. Némi vita után úgy döntöttek, hogy értesíteniük kell a hatóságokat, és a seriff hivatalának kihallgató szobájában kötöttek ki. Az interjú alatt Parker hallgatott – amit megbánt, amikor meghallgatta a felvételt.

"Azt kívántam, bárcsak tényleg megnyílnék előttük, és mindent elmondhattam volna nekik" - mondta Parker.

"Nem tudtam ellenállni nekik"

Hickson, aki azóta meghalt, az 1973-as interjú során megpróbálta elmagyarázni, hogy mi történt és mit látott, beleértve azt is, hogy mit tapasztalt az űrhajóban.

"Mindannyian mozogtunk, mintha a levegőben lebegnénk. Amikor beértem ebbe a valamibe, ott tartottak, tudod, csak úgy valahogy ott tartottak. Nem voltak ülések, nem volt semmi lánc, vagy kötél, egyszerűen csak mozgattak. Nem tudtam ellenállni nekik. Csak lebegtem, nem éreztem semmilyen érzést, nem éreztem fájdalmat.” - majd Hickson egy orvosi vizsgálathoz használatos gépet próbált leírni, de nem tudta magát szavakkal kifejezni.

"Nem lehet leírni. Úgy nézett ki, mint egy szem, mint egy nagy szem, ami mozgott. Úgy nézett ki, mint egy nagy szem, és végigjárta a testemet, fel és le." - mondja a felvételen Hickson.

Hickson sok kérdésre válaszolt, és úgy jellemezte az idegeneket, hogy körülbelül öt láb magasak voltak és egyetlen lábujjak nélküli lábbal rendelkeztek. Fülük, orruk és szájuk is volt, de egyik vonás sem látszott emberinek. Azt mondta, annyira félt, hogy nem emlékszik van-e szemük és emlékei is annyira ködösek, hogy már csak barátjára emlékszik tisztán, aki ott állt a folyóparton:

Soha nem láttam még ekkora félelmet egy férfi arcán sem, mint Calvinén. Egy ideig el is tartott, amíg visszanyerte öntudatát és azt mondtam neki, hogy ezt senki nem fogja elhinni nekünk.”

A kihallgatás után Diamond és Ryder elhagyta a szobát. Ryder, aki most nyugdíjas és Vancleave-ben él, azt mondta, hogy nem hisz Hickson történetében, hivatkozva arra, hogy vannak olyan emberek, akik az ilyen űrhajós elbeszélésekkel akarnak ismertséget szerezni.

"Nem ők találták ki"

Amíg Parker és Hickson kettesben voltak, a rejtett felvevő még mindig rögzített és a felvett dolgok megváltoztatták Ryder véleményét.

"Jézusom, Isten irgalmazz! Azt hittem, elég poklot éltem át ezen a földön, és most ilyesmin kell keresztülmennem, De tudod, azt hiszem, árthattak is volna nekünk. Bármit megtehettek volna velünk, de mégsem bántottak.” - mondta Hickson.

Most csak sírni akarok. És az a legrosszabb az egészben, hogy senki nem fog hinni nekünk. Haza kell mennem és le kell feküdnöm. Be kell vennem valami idegnyugtatót vagy orvoshoz kell mennem. Nem bírom ezt így. Mindjárt darabokra hullok. Aludni sem tudok, mindjárt megőrülök.”- reagált Parker.

Mindketten folytatták a beszélgetést, és Ryder még mindig emlékszik Parker szavaira.

"Amikor az a fiú arról beszélt, hogy visszajönnek hozzánk, szavaiban ott volt a félelem. Ő őszintén félt és csak annyit mondott végül Charlie-nak, hogy ne beszéljen erről senkinek, mert visszajönnek értük. Ezt a történetet nem ők találták ki, ezt garantálhatom.” - mondta Ryder, aki ezzel teljesen valóssá is tette a történetet azok számára is, akik eddig kételkedtek a valótlanságában.

Az eredeti felvétel meghallgatható ezen a linken: https://soundcloud.com/user-927114320/1973-interview-on-pascagoula-alien-abduction

Hasonló témákkal találkozhatsz még híreink között a Paranormális menüben, valamint élőben a keddi ParaSpiri műsorunkban is. Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!    

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben