Magyarázat hiteles esetekkel, hogy miért látják a gyerekek a szellemeket

Anyukák számoltak be Dr. Kim Peiranonak olyan hátborzongató szellemtörténetekről, amelyeket gyermekeik meséltek nekik, de csak akkor hitték el, amikor már ők is tapasztalták. Pedig a gyerek nem hazudik! Miért nem hiszünk nekik?

Önmagától csatornát váltó TV, csecsemősírástól visszhangzó üres ház. Zongora, ami magától játszik és ide-oda guruló székek. Folytathatnánk a sort bőven és a legtöbb szellemekkel foglalkozó horrorfilm kötelező darabjaik is egyben, de abba már kevesebben gondolnak bele, hogy ezeket a történeteket a való élet írja. És ezek alól a legtöbb esetben a gyerekek sem kivételek, hiszen a megtapasztalások túlnyomó százalékában először őket ragadja meg a természetfeletti. Hogy mi erre a magyarázat, azt Dr. Kim Peirano orvos, akupunkturista és táplálkozási, életvezetési tanácsadó egyértelműen fogalmazta meg:

A gyerekek a legérzékenyebbek a szellemek észlelésére, mert sokkal nagyobb a tudatosságuk, mint a legtöbb felnőttnek. Ezáltal ki vannak téve számukra olyan energiák és események felvételének, amelyeket a legtöbben észre sem vesznek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mivel gyermekeink nem mindig tudják kommunikálni gondolataikat, nincsenek tudatában a látható és a számunkra láthatatlan dolgok közötti különbségnek, ami körülöttük történik. 

Egyik kliense Ashlie, egy kétgyermekes anyuka arról számolt be neki, hogy amikor az új házukat keresték, akkor minden egyes helyre magukkal vitték a három éves kislányukat is és amikor megtalálták a számukra megfelelő helyet, akkor Ashlie megkérdezte kislányától, hogy jó lesz e az ő számára is az új otthon. A kislány egyértelműen válaszolta, hogy igen, majd hozzátette, "és az ott lakó kisfiú is nagyon kedves".

Ashlie természetesen nagyon megdöbbent, hiszen a ház üres volt és lakatlan, de higgadtan megkérdezte kislányától, hogy mire gondol pontosan. A kislány végtelen egyszerűséggel elmondta, hogy a ház ebédlőjében volt egy nagyjából vele egykorú kisfiú, aki pizsamában ácsorgott, akinek integetett is. Még a nevét is megmondta, amire már sajnos nem emlékszik, de a kisfiú még azt is közölte vele, hogy fél a víztől.

A doktornő nem volt meglepve a történet hallatán, ugyanis egy másik esetben már találkozott hasonlóval. A sztori hasonló, egy szintén kétgyermekes anyuka beköltözött egy régi, de szépen felújított házba, majd a két és fél éves kisfia többször mutatott a nappaliban előre a semmibe és azt mondta "szellem". Az anyuka egyszer csak rákérdezett, hogy milyen szellem, majd a gyerek tisztán és érthetően kimondta: "Mr. Hutchkinson".

Az anyuka a rémület után felvette a kapcsolatot egy médium szakértővel, aki tisztítást végzett a házon és elmondta, hogy az előző lakót Mr. Hutchkinsonnak hívták, aki nagyon örül annak, hogy egy fiatal család költözött hozzá, mert így minden nap kaphat az ő fényükből és ártatlanságukból. A szellemet a médium elküldte.(Ezért kell elküldeni a szellemeket, mert a mi energiánkból táplálkoznak.)

Rengeteg ilyen történetet mondott el munkássága alatt Dr. Kim Peirano, de zárásként egy utolsót még mi is elmesélünk. Ezt egy háromgyerekes anyuka említette Kimnek, aki a hároméves kislányáról beszélt, aki folyton a "képzeletbeli barátjával" akart játszani. Az anyuka valahol érezte legbelül, hogy itt valami természetfeletti dologról lehet szó, ezért a játékok egy részét bevitte egy használaton kívüli szobába. Azokat egy kupacba gondosan összerakta és odaajándékozta a "képzeletbeli barátnak". Onnantól kezdve kislánya már nem beszélt többet a láthatatlan játszótársról, azonban akárhányszor bement a használaton kívüli szobába, a játékok mindig szanaszét hevertek, mint amikkel játszottak a gyerekek. Azonban rajta kívül ebbe a szobába soha senki nem ment be, főleg, hogy zárva is tartotta és csak neki volt kulcsa hozzá.