Ufókontakt Delhiben

Billy Meier lett az ufótörténelem egyik leghíresebb és egyben legvitatottabb személyisége. A férfi arról lett híres, hogy kapcsolatba került földönkívüli lényekkel, s bizonyítékai is voltak rá. Ezektől még az ufókutatóknak is tátva maradt a szájuk, ugyanis a félkarú Meier több tucat, jó minőségű, színtiszta fényképeket mutatott be a repülő csészealjakról.

A svájcban élő férfi 1975-ben egyre sűrűbben járt el otthonról, még késő éjjel is és a családja sem tudta hová megy. Pár hónappal később bevallotta, hogy a közelben lévő erdőben rendszeresen találkozik a Plejádokról származó idegenekkel; s ezek közül az egyiket Semjasenak hívják. Az űrhajókról felvételeket is készített és mindent, amit csak átélt, azt leírt. Hamarosan ezek az iratok több száz oldalra rúgtak és a környékbeliek is tudomást szereztek Meier kalandjairól. Nem kellett sokat várni, hogy igazi híresség legyen belőle és a kutatók is felfigyeljenek rá. Az évek során tucatnyi ember foglalkozott a Meier esettel és nem született egyértelmű válasz. Mára a legtöbben úgy vélik, hogy a svájci farmer egy egyszerű csaló, aki modelleket és maketteket fotózott le; míg mások azt mondják, hogy az eset igen is tartalmaz valós elemeket, csak a rajongók miatt később Meier teljesen elszállt magától. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem ezzel kezdődött a Meier-történet.

A farmer elmondása szerint már öt éves korában látott repülő csészealjat, méghozzá az apjával együtt, aki úgy vélte, hogy ez csakis Hitler titkos fegyvere lehetett. A fiúcska ezt nem hitte el, és egy okkultista tanácsára a telepátiával próbálkozott, így a későbbiekben ezért vált kontakttá. Persze mindezt a hetvenes években mesélte el a férfi, tehát lehetne egy egyszerű mese is. Az azonban cáfolhatatlan tény, hogy írás- és fotóbeli nyoma van annak, hogy Meier már foglalkozott az ufó kérdéssel a hetvenes évek előtt is. Tudni kell, hogy a „Billy” csak egy becenév, amit Meier egyik barátja aggatott rá, egy 1800-as években élő kölyökről, aki bűnöző volt. Meier akkori cowboyos öltözködése hasonlított a kölyök ruhájára. A farmer teljes neve Eduard, vagy Edward Albert Meier, s így található meg a „The Statesman” 1964. szeptemberi számában is. Az akkor 28 éves férfi a cikkben így nyilatkozik:

„Nem csak hogy láttam repülő objektumokat, amik a világűrből származnak, hanem le is fényképeztem őket és utaztam is rajtuk.”

Meier ekkoriban Delhiben és Jordániában kalandozott, a képeket is ott készítette. Ám mégis csalódott lehetett az akkori olvasó: sajnos mindegyiket – pontosan 400 darabot- elloptak tőle, legalábbis ezt mondta. A képeken látható ufók teljesen különbözőek voltak a néhány métertől egészen az egy mérföld nagyságúig, voltak köztük korong és gömb alakúak is; tehát igen változatosak. Miután nem csak látta az ufókat, hanem kapcsolatba is lépett a rajtuk lévő földönkívüliekkel, meginvitálták a fedélzetre s erről beszámolt a lapnak is

„Három alkalommal utaztam az űremberekkel és három bolygóra vittek el és ezek a következőek: a Satar, a Kapar és a Paranos. Az egyik lakott volt; a másikon egy templom volt, de túl forró ahhoz, hogy ott maradjak; míg a harmadik olyan volt, mint egy csillogó gyémánt, de nem éltek rajta.”

Ezen kívül nem maradhatott egy bolygón sem 10-15 percnél tovább. „Mr. Albert” hozzáteszi, hogy egy szót sem szólt az egész úton a földönkívüliekhez, ugyanis telepátiával, gondolati úton beszélgettek. A lények egyébként emberi kinézetűek, de sokkal magasabbak tőlünk és spirituálisan fejlettebbek. Később viszont tényleg előkerült pár Delhiben készült kép, amin korong ufók vagy fényjelenségek voltak. Meier egy évvel később vesztette el egyik karját és végleg Svájcban telepedett le, s 10 évvel később előállt a legfantasztikusabb fotókkal. Mi a helyzet tehát a Meier esettel? Zárjuk le azzal, amivel a régi cikk is: „Mr. Albert történelmet ír vagy csak a fantáziája vadul? Egyedül az idő fogja megmondani.”

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben