Szkeptikusnak lenni annyi, mint kritikusan, de nyitottan megközelíteni minden olyan témát, amit a tudomány még nem fogad el egyöntetűen. A legtöbb kétkedő azonban kizárólag mindent cáfolni akar és elutasítja az adatokat. A "hívők", vagy "meggyőződők" és a szkeptikusok pro-kontra érvei már évtizedek óta mennek, de még egyik oldal sem tudta meggyőzni a másikat a saját igazáról. Vajon kinél és hol található az igazság?
Nem új keletű dolog a spiritizmussal foglalkozni, főleg hogy előttünk ezt Jókain át, Szálasi Ferencen át Szepes Máriáig rengeteg magyar híresség megtette.
Nemcsak mesehősök, olykor szemmel látható lényekről is beszélhetünk. De kik ők valójában?
A szellemhangokat már rengetegen rögzítették, mi is próbálkoztunk a lehetőséggel és érdekes dolgok kerültek elő a visszahallgatás során.