Ma Stájerországból érkezett vendégünk az éterben, akivel világnapot loptunk, majd kevéske nosztalgiázás után sokkal komolyabb útra terelődtünk. Igoor Atya elmesélte, hogy a 2020 óta tartó időszak alatt mennyi minden befolyásolta a mindennapjait, hogyan kellett megküzdenie nemcsak a démonjaival, hanem néha saját magával is, hogyan ért le a gödör aljára, miként vezetett felfelé az út! Nem mondom, hogy sok vidámság volt, de biztos vagyok benne, hogy sok hasznos jótanácsot adhat!
Ma világnapoztunk, de nem barnultunk, viszont a hétvégi programok kapcsán rögtön felmerült a visegrádi kikapcsolódás okán: ki az a Bob? Még mindig nem tudjuk! Szóba került, immáron sokadszor az élő zene hatása világunkra! Mindez egy rendezvénysorozat látogatása kapcsán merült fel. Engedjétek zenélni a gyerekeiteket! Éljenek az egyszarvúk! :)
Ma a világnapok után elég határozottan elutaztunk! Rolesz megtekintett hazai helyszínen egy angol meccset, majd elment hegyet mászni! Kata, miután kijött a fonalboltból, elutazott az Ibériai-félsziget végéig, majd egy olasz út után elment havat lapátolni. Mók unalmas, ő mindenhová menne. Eszter nem nyilatkozott, de nem is akart, mert akkor nem kapta volna meg az ígért bábukat! Van az a bábu, amiért lehet szót fogadni! Tekintsetek a fényképre! :)
Ma a jeles napok után a húsvéti szigetek helyetti járda szigetekre utaztunk. Illetve részt vettünk egy termékenységi szertartáson, még ha csak szimbolikusan is! Locsoltunk! Az urak gigát, a lányok virágot, a gyerekek meg sütit szörppel! :) Magyarul pro és kontra a húsvéti barbár szokásokat vettük! Itt konkrétan az alkohol okozta mellélocsolás, a büdös kölni és a torma volt főszerepben! :) Mumbaiban beérett a mangó és ma az ottani hallgatónk nyert egy stúdiólátogatást! Itt van a szomszédban, ki se tudja kerülni! :)
Ma beszélgettünk Rolcsival a láb adózásról, de kiderült, hogy amúgy csak lábadozik! Az mondjuk nem is baj! Majd következtek a világnapok! Ez azért is jó, mert ráébredtünk arra, hogy a világnapok csak előre visznek minket! És a legtöbb a világ sorsáért van! Jó lenne, ha mindenki mindent ünnepelne, sokkal szebb hely lenne világunk! A végén azért kaptunk ízelítőt, hogy Rolcsi és Mók miért nem lettek csillagászok!
Ma világnapkodtunk, majd beszélgettünk arról, hogy az iskolai zaklatások, bántalmazások mit tehetnek, miért kell jobban figyelni gyermekedre, miért jó az, ha beszélgettek! Volt szó kollégiumi életről majd a tündöklés után a csúfos bukás egy kirúgás képében! Mindebben Mozvez barátunk avatott be minket! Hiába! Mindenkinek vannak hullák a szekrényében! :) De az biztos, ismerkedésre, csajozásra egy gyerek a legjobb! :)
Ma a világnapok kivesézése után kicsit barangoltunk beteg fronton. Ha már volt Rolcsi miatt közeli tapasztalat, jöttek is történetek! Mikor mondjuk kérdi az orvos: Dohányzik? Inkább innék egyet! :) Viszont iskolai körkép is volt a kórképre, velünk volt Réka, aki személyes tapasztalatait tudta megosztani a hallgatókkal! És ebben ő mozog otthonosan! :) Persze jó dalokban itt sem volt hiány, konkrétan hangos éneklést hozott a Hey stoopid! I wanna be a rockstar!
Ma világnapoztunk, le is égtünk, de mára sok nagyon békés dolog jutott, és Bikini, a szigetekre! Itt a tavasz! Már van értelme felkelni reggel! Indul a túraszezon is! Mondjuk nem Móknak, aki sosem rajongta ezt a sportot! Bejelentkezett a rehabról Rolcsi! Na nem az elvonóról, hanem a mozgásterépiáról! És bemondta a tutit! Ha jobb az idő, jobban toleráljuk a hülyéket!
Ma világnapoztunk, mert bizony abban sincs hiány! Ági és Rolcsi hiányzott, így Pipivel beszéltük meg, hogy sok világnap világünnepé avanzsálhatna! Ezek után áttértünk arra, hogy miként is lehetne jó zenekarnevet megálmodni! Na de nem egyszerűen! Stílus és ország, népcsoport és zenekarnevek röpködtek! Tényleg! Te hogyan neveznél el egy Ázsiai nu metál bandát? Ha nem tudsz táncolni, ne menj four boysnak! :)
Ma űztünk telet, megünnepeltük a rádió világnapját, majd beszélgettünk korábbi farsangokról. Javarészt mindenki gyerekkorában volt beöltözött remekmű, de senki nem volt szomorka. Kiderült az is, ma már bármiből lehet mém, hisz nyitva a mémeskút! Mindezt kicsit zavarónak is éreztük, hisz lassan uncsi! Vagy nem? Az biztos, nem küldünk tömeges sms-t, nem ülünk át sehová! :)