Az 1800-as évek közepe táján Magyarországon is elterjedt a spiritizmus ami következtében sajnos rengeteg ócska utánzat keletkezett, amiket még Arany és Petőfi is kikért volna magának. Szerencsére akadtak azért hitelesnek tűnő túlvilági élmények is.
Az egyik ezek közül az, amikor állítólag Liszt Ferenc szelleme jelentkezett. Liszt hazaszerető, szelíd, jóságos, segítőkész és barátságos volt. A híres zeneszerző 1886-ban hagyta itt ezt a világot, de úgy tűnik, hogy a 20-ik században visszatért. Legalábbis erről számolt be Dr. Véghelyné Deáky Flóra, aki keresztény volt, ám mégis pozitívan nyilatkozott a spiritizmusról. Tudni kell ugyanis, hogy az egyház Ördögtől valónak kiáltotta ki a szellemekkel való foglalkozást és társalgást. Flóra sokáig őrlődött a hitével, mert a szellemek folyamatosan más világításba helyezték a Biblia egyes tanait, valamint tényként közölték a reinkarnációt is, ami viszont már a keleti vallásokban találhatóak meg.
A nő végül 1936-ban tett közzé egy kötetet, amiben leírja, hogy alapítottak egy spiritiszta kört. Rendszeresen próbálták megidézni Liszt szellemét, hogy egy Máthé Gizella nevű médiumon keresztül üzenjen nekik. A próbálkozást siker koronázta, és legalább 100 ülésük volt, amikor is a Mester – ahogy ő hívta – megnyilatkozott. Ám nem csak a Liszt zenéje iránt rajongó Flóra, valamint laikus kis csapata számolt be hitelt érdemlően a szellemjelenésekről és a médiumi közlésekről. Néha becsatlakoztak olyanok is, akik személyesen ismerték a művészt. Egyikük például Vargha Vilma, aki az egyik tanítványa volt és kérte a szellemet, hogy mondja meg neki, hogyan becézte őt 54 évvel ezelőtt. Mivel erről csak Liszt és Vilma tudhatott, így könnyek közt ismerte fel Mesterét a nő, amikor a médium kimondta a helyes választ.
Úgyszintén igaznak hitte a közléseket Szente Pál, a magyarországi zeneiskolák országos szakfelügyelője, aki Lisztnek, műveinek és irodalmának alapos ismerője volt. A szeánsz során a médium egyéni stílusa, gesztikulálása és mozdulatai, az alaptermészete mindig megváltozott, amikor a Mester nyilatkozott meg. Persze a kételkedők úgy vélhetik, hogy a médium megjátszotta magát, esetleg a tudatalatti énje nyilvánult meg. Azonban Liszt szelleme olyan magas szárnyalású oktatásokat adott, amit sehogy sem lehetett a zeneileg analfabéta Gizellának tulajdonítani. Sőt, teljesen otthonos volt a költészetben és az irodalomban is, s bármilyen kérdésre azon nyomban hosszú válaszokat adott, olyan nyelven is, amit ő maga nem ismert. Liszt nem tudott magyarul, ám Flóra elárulja nekünk, hogy a szellem mégis hogyan bírta ezt a nyelvet: a gondolat nemzetközi, mint ahogy minden hangszer és kotta is. Az a folyamat pedig, amit a médium a rásugárzott érzést és gondolatkomplexumot értelmes hanggá tömöríti, semmiben sem különbözik attól, amikor a saját gondolatainkat beszéddé formáljuk. Tehát egyfajta telepátiával van dolgunk.
A szellem végül személyre szabott jóslatokat is tett, amik később valósággá váltak; valamint tárgyakat materializált a semmiből akkor is, amikor a médium nem tartózkodott a többiekkel. Ha mindez igaz, akkor ezekre semmilyen ésszerű földi magyarázat nincs. Végül álljon itt egy lerövidített szellemnyilatkozat Liszttől:
„Nincs itt határvonal, nincsenek falak, nincs e háznak mennyezete, csak reátok boruló, angyalokkal teli, fényes, csillagos ege. Idő, tér nincsen. Minden ragyog a térben. Az ég csillagai, ezer színben tündökölve szórják reám sugaraikat, körüljárom az égnek végtelen határát. Sok hajlék van, egyik szebb, mint a másik, hol a lelkek túlszárnyalják egymást. Ragyogó csillagok, hol a szépség királyi, mindegyik Isten lakóhelyének szolgál lenni. Nincs lét életmozgás nélkül, lángol a gondolat és fénye áttör a téren. Az élet nem lehet nesztelen, a forgásnak súrlódása van, ebből a zajból pedig kicsendül az örökkévalóság himnusza. Ahogy itt szemlélem a teremtett világot s annak ragyogását tekintem, véghetetlen kicsinynek érzem magam e hatalmasságok mellett!”
Miskolci László
Hasonló témákkal találkozhatsz még híreink között a Paranormális menüben, valamint élőben a keddi ParaSpiri műsorunkban is. Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!