Peter Tägtgren, Pain és Hypocrisy

Világméretű pandémiára volt szükség, de Peter révbe ért, ahogy mondani szokták.

A metál műfaj leginkább fáradhatatlan és legkeresettebb producere, aki tök véletlenül egy rakás nagyhírű metál banda frontembere is. Többek közt a Hypocrisy és Pain saját projectek mellett megfordult a The Abyss, Lidemann, Lock Up és Bloodbath bandákban is. Ebből egyértelműen látszik, hogy a műfaj egyik igazi vasembere.

A legendás svéd beszélni fog az új Pain dalokról, fiával közös munkáról, szeretetéről és kiégésről a zeneiparban valamint a hamarosan megjelenő Hypocrisy albumról.

Kiégés és motiváció

Nos, őszintén szólva 2015 óta kiégve érzem magam. Épp elkészültem az új Pain albummal, aztán jött Lidenmann, aztán a túrnék. Hypocrisy turnék, Pain turnék, Lidemann turnék antán az új Hypocrisy. Szóval igaziból örültem, hogy csak úgy lefekhettem a kanapéra egy fél évre 2020-ban, mert akkorra már eléggé kimerültem. Szóval nekem jókor jött a fél év kihagyás. Elvégeztem mindenféle dolgot, amit az ember csak úgy félre szokott tenni, s ami aztán persze felgyülemlik.

Mint például az új Hypocrisy album. Amint kicsit kipihentem magam pikk-pakk befejeztem. Sajnálom azokat a bandákat, akiknek folyamatosan kell nyomni az ipart. Sok ember szenvedett ez idő alatt, nem csak a zenészek.

Pain kezdete

Akkor kezdődött, amikor az Abducted albumon dolgoztunk még 96'ban a Hypocrisyvel. Elkezdtem írni egy rakás fura dologról. Nem tudom miért, úgy éreztem ki kell próbálnom, hogy képes vagyok-e a brutális metál szövegeken kívül mást is írni. Ez az egyik oka amiért a "Slippin' Away" rákerült mint utolsó szám az Abducted albumra. Valójában ennek a szövegét is csak az imént említett okokból írtam és nem konkrétan a Hypocrisynek. De a srácoknak annyira tetszett, hogy végül felkerült a lemezre.

Nagy Pink Floyd fan is vagyok, szóval akartam írni ahhoz hasonló szövegeket is. Szóval valójában így kezdődött. Miután befejeztük az Abductedet elkezdtem ráfeküdni a témára és kideríteni, hogy mit tudok kihozni magamból. Ezek a szövegek inkább heavy metálosak voltak, így alakult ki az első Pain album. Második albumnál inkább kiadó szerettem volna maradni, de nem igazán volt megfelelő banda. Tehát saját zenét kellett előállítanom hozzá, amivel aztán elkezdhettem a produceri munkákat a samplékkel, meg számtekes témákkal. Tehát így kezdődött és lett ami lett.

Túrnézás és producerkedés

Ja, eléggé bestresszeltem. Csak rágondolva, hogy milyen időbeosztásom volt már kifáradva érzem magam megint. Sabatonnak is azt kellett mondanom, akik amúgy a legnagyobb bandám, hogy bocsi srácok, de nem megy. Teljesen szét vagyok csúszva. Nem akarom vesztegetni sem az időtöket sem a pénzeteket azzal, hogy ott ülök és nem tudok száz százalékig ott lenni. Szóval ezért kellett azt mondanom nekik, hogy bocs, de nem fog menni. Lehetetlen. Sem a testem sem az agyam nem működik. Aztán az is kifejezetten frusztráló volt, hogy egy ekkora bandát el kellett engednem. Ezek olyan dolgok, amik eléggé kiborítanak. Mostanában lazábbra vettem. Azt csinálom csak, amihez igazán kedvet érzek.

A "Gimmie Shelter" Pain feldolgozása

Ezt a számot vagy öt évvel ezelőtt vettem fel, de csak azért mert elő akartam venni a telecastert és blues cuccot akartam csinálni. Egy csomó bluesos téma van az eredeti dalban. Az én változatom hasonlít az eredetire, igaziból csak dokumentálni akartam a számot. Úgy értem minden szám, amit feldolgozok mindig van valami jelentősége a múltra vagy a jelenre nézve.

A "Gimmi Shelter" a hidegháborúról meg Vietnámról szól. Mick Jagger azt gondolta, hogy a harmadik világháborúban fog elpusztulni a '60-as években. Szóval ő is ki volt borulva. Azt gondolom, hogy hasonló helyzetben voltunk itt az elmúlt másfél évben, nem igaz?

Az a sok rombolás és őrület. Az emberek fura módokon lázadoznak. De tudod, valahogy mégis összeálltak a dolgok. Már nem csak a hidegháborúról szól. Akármiről a vírustól kezdve a kormányok elleni lázadásokig vagy akármi. Én meg csak ezt egybe akartam pakolni. Azért is választottam ezt, mert az eredetire csak én maszturbáltam volna (nevetés). Szóval úgy éreztem, hogy ez a szám most is ugyan olyan jelentőséggel bír, mint 52 évvel ezelőtt. Lényegében csak hozzáadtam azt a Paines érzést.

Jövő héten folytatjuk a cikket!

Látogass el facebook oldalunkra, tekintsd meg a Fáklya Rádió elképesztően sajátos életét és nyomj nekünk egy like-ot, ha elnyerte a tetszésed!