Sikoltozó szellem lépett ki a hotelszoba ajtaján

Egy 11 évvel ezelőtt készült videó került fel a TikTokra, ami több milliós nézettséget ért el feltöltése óta, hiszen a felhasználók szerint még nem találkoztak ennél hitelesebb felvétellel, amin egy igazi szellem látható és hallható.

A videón az látható ugyanis, hogy a hotel egyik alkalmazottja a második emeleten kilép a liftből, majd a 209-es szoba felé veszi az irányt, ahonnan rémisztő sikoltozást hall. Közben a szálloda biztonsági vezetőjével rádiótelefonon kommunikál és miután az őr kinyitja az ajtót, megjelenik egy homályos alak, aki elhagyja a szobát.

Azonban manapság számos olyan felvétel kerül ki az internetre, ami csupán csak a figyelemfelkeltést és a klikkvadászatot szolgálja, így könnyen lehet, hogy ezzel a videóval sem akartak mást elérni és egy igen gondosan összerakott alkotásról van szó. De nézzünk utána, hogy a felvétel valós vagy sem!

Indulhat a nyomozás

Először is, ha ezt a felvételt valóban egy illinoisi hotelben forgatták 2003-ban, akkor minden bizonnyal elég sok, ráadásul igen drága, nagy felbontású kamerával kellett rendelkezniük a felvételt készítőknek, ugyanis ebben az időszakban az ilyen típusú kamerák nem voltak elterjedve, merthogy nagyon csak elvétve léteztek még.

Érdekes momentum az is, amikor az őr kilép a liftből és a kamerakép hirtelen megremeg, ami azt sejteti, hogy nem egy rögzített szerkezetről, hanem egy állványon álló kameráról van szó.

A felvételeken továbbá megjelenő medencés pillanatképek is elgondolkodtatóak, ugyanis az ilyen típusú szállodák nem rendelkeznek ekkora belmagassággal. Ezt egy egyszerű Google kereséssel is alátámasztjuk, ha az érintett YouTube videó leírásában lévő illinoisi Wingate Hotelek képeit megtekintjük.

Leplezzük le az igazságot!

Az Anomalies Research Society blogja azonosította a videót közzétevő YouTube-felhasználót, mely szerint Jimmynut22 egy Turner Clay nevű filmes. Az IMDb szerint pedig Claynek számos filmes szerepkörben van tapasztalata, beleértve a vizuális effektusokat is. Ami végképp pontot tesz az ügy végére pedig az, hogy Turner Clay filmsorozata a "The Blackwell Ghost" elérhető az Amazon Prime-on és a filmek végén külön köszönetet nyilvánít "John & Jimmynut22-nek (Ghost Screaming In Haunted Hotel)." - ami a górcső alá vett videónak is a címe.

Továbbá egyéb tényeket is tartalmaz a Prime Video-n bemutatott sorozat, ahol szó szerint megemlítésre kerül, hogy John egy másik felvételen ugyanabban a sapkában tűnik fel, amit a szállodai „209 hoax paranormális” videóban is viselt.

Ennek értelmében egyértelműen kijelenthető, hogy a videó bár tényleg hitelesnek mondható első ránézésre, de a nyomozati tények sajnos azt támasztják alá, hogy egy óriási átverésnek lettek áldozatai a TikTok felhasználók, maga a videó pedig valóban egy jól elkészített áldokumentumfilmként elismerést érdemel.

De ez legalább egy újabb kézzel fogható tény azzal kapcsolatban, hogy ne higgyünk el mindent, amit először látunk, járjunk utána az igazságnak!

© 2021 Fáklya Rádió · Weboldal: ArtCorner

Artisjus Engedélyszám: W/001506/2020

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. - honlap: www.nmhh.hu

Fáklyarádió - Fény a sötétben